Nem lesz neonáci felvonulás Budapesten

Illés Hilda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az MTI-nek szerdán azt mondta: a „becsület napjával” kapcsolatban egyetlen bejelentés sem érkezett hozzájuk.

Szőcs Lóránt

2010. február 10., 13:092010. február 10., 13:09

2010. március 08., 17:262010. március 08., 17:26

Galéria

Szerdai számában a Népszabadság arról írt, hogy az NS Front nemzetiszocialista tömörülés a rendezvény szervezését átadta a Nemzeti Forradalmi Pártnak, és német elvbarátaik kérésére március elejére halasztották a megemlékezést, így most nem lesz neonáci felvonulás a Hősök terén.

Magyarországi és külföldi bőrfejűek szélsőséges szervezeteinek és magánszemélyek kezdeményezésére 1997 óta emlékeznek meg arról, hogy 1945. február 11-én Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornoknak, a budapesti SS-egységek főparancsnokának vezetésével több tízezernyi német és magyar katona tört ki a Vörös Hadsereg által bekerített budai Várból. A Pilisben húzódó német-magyar vonalakat azonban alig pár százan érték el. A kitörésben részt vevők nagy része fogságba esett, vagy meghalt. Az emlékező akciókat a „becsület napjaként” emlegetik.

A rendezvényeket 1997-től és 1999-ig a budai Várban tartották, 2000-től 2002-ig nem volt ilyen jellegű megemlékezés, mert a területet egyéb kulturális rendezvények céljára foglalták le. 2003-ban a Kossuth téren, utána minden évben a Hősök terén emlékeztek a budavári kitörésre magyarországi és külföldi szélsőségesek.

Tavaly több mint ezer, többségében fekete ruhás, bakancsot viselő, kopaszra nyírt fiatal állt alakzatban a Hősök terén.

Szélsőséges honlapok szerint az idei rendezvényeket az Egységes Magyarország Mozgalom szervezi, és tudatták: ebben az évben nem kívánnak tömeg-demonstrációt tartani, ezért szombaton közterületen kívül, Budapest határában, egy tisztáson emlékeznek a 65 évvel ezelőtti eseményekre, az ezt megelőző napokban pedig emléktúrákat tartanak a budai hegyekben – írja az MTI.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés