Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Román Határrendőrség
Nem kell már minden külföldi utazás előtt közjegyzőhöz mennie annak a szülőnek, akinek gyereke a másik szülővel külföldre utazik.
2018. július 23., 14:332018. július 23., 14:33
A kormány meghosszabbította a kiskorúak határátlépésére feljogosító beleegyezési nyilatkozatok érvényességét. A kabinet legutóbbi ülésén fogadta el a kiskorúak külföldi utazásának feltételeit meghatározó rendelkezés módosítását. Mostanáig minden külföldi utazáskor újonnan hitelesített beleegyezési nyilatkozatot kellett magával vinnie annak a szülőnek, aki a másik szülő nélkül lépte át az országhatárt kiskorú gyerekével.
A törvény ugyanakkor lehetővé teszi a rövidebb időszakra szóló vagy alkalmankénti beleegyezési nyilatkozatok kiállítását is – olvasható a belügyminisztérium közleményében. Tudatják továbbá, hogy
illetve hogy a nyilatkozatot tevő szülő bármikor visszavonhatja beleegyezését, erre vonatkozó kérését a határőrség bármely, ügyfélszolgálattal rendelkező kirendeltségén benyújthatja. A határőrség ilyen esetben azonnal értesítést küld a határátkelőhelyekre, ahol megakadályozzák, hogy a kiskorú elhagyja az országot.
Úgy módosítaná Ciprian Șerban képviselőházi elnök a képviselők és szenátorok jogállását szabályozó törvényt, hogy a bukaresti ingatlanokkal rendelkező parlamenti politikusok ne számolhassák el a fővárosi szállásukért fizetett bérleti díjakat.
Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet, az angol labdarúgás legendáját. Mellette Gary Oldman brit színész is lovagi rangot kapott az uralkodótól.
Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt – jelentette a helyi média.
Pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre pénteken az Air India légitársaság egyik repülőgépe a thaiföldi Phuket repülőterén – közölték a helyi hatóságok.
Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti szükségállapotot rendeltek el.
A londoni Gatwick repülőtér is bejelentette csütörtökön, hogy lezuhant az Air India légitársaság Gatwickre tartó járata – számol be az MTI.
Magyarország egyik legszebb kálváriája, a festői szépségű Bakonyban, a Nemzeti Örökség részeként is számon tartott Magyarpolányon található.
Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét, Jeszenszky Gézát és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.
Donald Trump július 9-ig elhalasztotta az Európai Unióval szemben kilátásba helyezett vám bevezetését, miután telefonon beszélt az Európai Bizottság elnökével – az amerikai elnök ezt keleti parti idő szerint vasárnap este jelentette be.
XIV. Leó pápa Róma püspökeként misét mutatott be vasárnap délután a Lateráni Szent János-székesegyházban, ahol birtokba vette a város katedráját, vagyis püspöki székét. Később a Santa Maria Maggiore-bazilikát is felkereste.
szóljon hozzá!