Nem ért egyet a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok után fizetendő kárpótlások korlátozásával Victor Ponta, aki szerint folytatni kell az ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását is.
2012. május 07., 18:262012. május 07., 18:26
A szociáldemokrata politikus – akinek kormányáról hétfőn délután szavazott a parlament – leszögezte: nem ért egyet a kárpótlásoknak az ingatlan értéke 15 százalékára való korlátozásával. Mint mondta, „alkotmányos és méltányos” megoldást kell találni ennek a kérdésnek a rendezésére. Romániának újra kell alkotnia július közepéig a restitúciós törvényét, miután felszólítást kapott erre vonatkozóan a strasbourgi emberjogi bíróságtól.
A Mihai-Răzvan Ungureanu vezette, tíz nappal ezelőtt megbukott kabinet a természetbeni visszaszolgáltatás megszüntetését és a kárpótlások 15 százalékra való korlátozását javasolta egy törvénytervezetben. A tervezetet végül nem terjesztették a parlament elé, mivel éles társadalmi vitát váltott ki.
Ponta szerint méltányos megoldást jelent például a természetbeni visszaszolgáltatás folytatása azokban az esetekben, ahol ez még lehetséges. Hangsúlyozta: hátrányos megkülönböztetésben részesítenék a kárpótlásokra még váró személyeket azokkal szemben, akik „szerencsés módon” már megkaphatták az egykori ingatlanjuk értékének teljes egészét. A korlátozás azért merült fel, mert Romániának nincs elég pénze arra, hogy belátható időn belül teljesítsen valamennyi kárpótlási igényt. A strasbourgi bíróság lényegében azt állapította meg, hogy a román kárpótlási rendszer működésképtelen.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!