
Fotó: Pál Gábor
Nem indultak még el a tárgyalások, illetve személyes megkeresés sem történt az RMDSZ és MPP képviselői irányába a Székely Nemzeti Tanács részéről az október 25-re tervezett nagyszabású őrtűzgyújtási akcióval kapcsolatban.
2015. június 24., 20:422015. június 24., 20:42
2015. június 24., 20:422015. június 24., 20:42
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti tanács elnöke, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői más utat és megoldást képzeltek el, és nem hajlandóak együttműködni sem az RMDSZ, sem pedig az MPP tagjaival – fogalmazott Tamás Sándor, a szövetség háromszéki vezetője, aki rámutatott: fontos lenne az összefogás, hiszen egy közös rendezvénynek nagyobb a hordereje, mint például két kisebbnek. Az RMDSZ háromszéki elnöke ugyanakkor kifejtette: véleménye alapján kivitelezhetetlen az SZNT és EMNP által kezdeményezett őrtűzgyújtás, amely során Székelyföld csaknem 750 kilométer hosszú határát ezer méterenként világítanák ki őrtüzek révén. Székelyföld határát több tíz-, és százezer hektár erdő borítja, ott pedig nem lehet óriásmáglyát gyújtani, mert veszélyes lenne az erdőkre nézve – mutatott rá Tamás Sándor.
Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke hozzátette, igazából tárgyalások sem indultak, ő érdeklődött az MPP országos vezetőségénél is, onnan válaszként azt kapta: az SZNT részéről senki nem kereste meg őket személyesen, így az akció közös szervezéséről sem történtek egyeztetések. A kezdeményezés célja egyébként az lenne, hogy felhívják Bukarest és a nagyvilág figyelmét arra: Székelyföldet sem feldarabolni, sem beolvasztani nem hagyják. A szervezők korábban felhívást is intéztek Székelyföld határközségeinek és határvárosainak önkormányzataihoz, a magyar történelmi egyházak gyülekezeteihez, a civil szervezetekhez, a helyi önkéntes tűzoltókhoz, közbirtokosságokhoz és az érintett települések lakóihoz, hogy vállalják fel az eseményen való aktív részvételt, amely akár műholdról is láthatóvá tenné Székelyföldet.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!