
Közzétette csütörtökön az Országos Statisztikai Hivatal (INS) a 2011 októberi népszámlálás végleges adatait: Románia lakossága tíz év alatt másfél millióval apadt, 20,1 millióra.
2013. július 04., 17:412013. július 04., 17:41
A nyilvánosságra hozott adat azért meglepő, mert az egy évvel ezelőtt közölt hivatalos részeredmények még arról szóltak, hogy 19,1 millióra csökkent a lakosság száma, most azonban úgy tűnik, mégsem csúszott a húszmilliós presztízshatár alá a létszám. Tavaly februárban, a népszámlálás első részeredményeinek közzétételekor az INS még 19 milliós állandó lakosságról beszélt, a magyarok száma pedig tízezerrel magasabb volt. Az intézet már akkor jelezte, hogy a népszámlálás során nem sikerült megszámolnia körülbelül egymillió lakost, és közölte, hogy az adóbevallási ívek, az egyetemek, a katonai intézmények és a börtönök adatbázisai segítségével pótolják a hiányos népszámlálási adatokat. Ezekben az adatbázisokban nem szerepel a nemzetiség. Az statisztikai intézet szerint az ország állandó lakossága a népszámlálás idején 20,1 millió volt, ebből 1 millió 227 ezer 600 (6,1 százalék) vallotta magát magyarnak. A végeredményből kiderült az is, hogy a lakosság több mint hat százalékának (1 millió 237 ezer embernek) nem ismerik a nemzetiségét. A cenzuson kevesebb mint 19 millió lakos nemzetiségét jegyezték fel: ehhez a számhoz képest a magyarság részaránya 6,5 százalék, alig kisebb, mint a tíz éve regisztrált 6,6 százalék. Abszolút értékben a romániai magyarok száma egy évtized alatt több mint 200 ezerrel csökkent.
A magyarság két megyében alkot többséget: Hargita megyében a lakosság 82,9 százalékát, Kovászna megyében pedig 71,6 százalékát teszik ki a magyarok. Jelentős magyar nemzetiségű lakossággal rendelkezik még Maros (36,5 százalék), Szatmár (32,7 százalék), Bihar (24 százalék) és Szilágy (22,4 százalék) megye. Abszolút értékben Hargita megyében él a legtöbb magyar (257 707 fő), a második legnagyobb magyar lakossággal rendelkező megye Maros (200 858), a harmadik Kovászna (150 468). Ezek után következik Bihar (138 213), Szatmár (112 580), Kolozs (103 457) és Szilágy megye (50 177). Romániában továbbra is a magyarság képezi a legnagyobb nemzeti kisebbségi közösséget. A második legnépesebb közösséget a romák alkotják, akik a lakosság 3,1 százalékát teszik ki. Számuk 621 ezer, ami növekedést jelent a tíz évvel ezelőtti 535 ezerhez képest.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!