
Illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
Egy kiskorú lány vesztette életét, miután elütötte a Bukarest–Konstanca között, a 800-as fővonalon közlekedő vonat, Brăneşti vasútállomásán – tájékoztat az Országos Rendőr-főkapitányság.
2017. augusztus 17., 12:132017. augusztus 17., 12:13
2017. augusztus 17., 13:082017. augusztus 17., 13:08
Az Agerpres hírügynökség által idézett forrás szerint a vonat mögött mintegy 600 méterre további három elhunyt személyt találtak, egy nőt és két kiskorút. A rendőrség vizsgálatot indított az elhunyt személyek azonosítása és a baleset körülményeinek meghatározása érdekében.
A román vasúttársaság képviselőinek tájékoztatása szerint a baleset 9 óra 30 perckor történt Pasărea és Brăneşti között. A Bukarest-Ilfov mentőszolgálat igazgatója szerint a mentőkocsi hét perccel az értesítés után a helyszínen volt. Alis Grasu elmondta, egy 25–30 év közötti nőről, illetve egy 2, 5 és 10 éves gyerekről van szó. Az ügyészség nyomozást indított az elhunyt személyek azonosítása és a baleset körülményeinek meghatározása érdekében. Források szerint öngyilkosságról is szó lehet, úgy tűnik, hogy az asszony állapotos volt, és egy búcsúlevelet is találtak nála.
Újra bevezeti a kötelező sorkatonai szolgálatot a Romániával délnyugatról határos Szerbia. Idén decembertől vagy jövő év márciustól tervezik újraindítani.
Megvásárolja a medgyesi Automecanica Rt. többségi részvénycsomagját a török Otokar. A Koç Grouphoz tartozó Otokar a szárazföldi harcászati eszközök legnagyobb törökországi exportőre.
Egy ember meghalt, négyen súlyosan megsérültek kedden este Barcelona térségben egy újabb spanyolországi vonatbalesetben – közölte a katalán rendőrség.
Két román állampolgár könnyebb sérüléseket szenvedett a spanyolországi Córdoba térségében történt vasúti balesetben – erősítette meg hétfőn a külügyminisztérium.
Halálos vonatbaleset történt a dél-spanyolországi Córdoba közelében, amelyben legkevesebb 39 ember életét vesztette, a sérültek száma hetven fölött van, legalább 24 ember sérülése súlyos, közülük négy kiskorú – írja az EFE spanyol hírügynökség.
Pánik tört ki egy németországi autópályán, miután egy ittas román sofőr közel 30 kilométeren át a forgalommal szemben vezetett. Összefogással tudták feltartóztatni.
Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.
Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.
Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.
Egy román állampolgár is van a svájci Crans-Montana üdülőtelepen szilveszter éjszakáján történt tűzeset halálos áldozatai között – tájékoztatott vasárnap a külügyminisztérium.