Nem mond le a Maros, Hargita és Kovászna megye alkotta székelyföldi régió létrehozásáról, és közvitát szervez az ügyben az RMDSZ – jelentette be a szövetség politikai alelnöke, Borbély László.
2013. február 07., 15:332013. február 07., 15:33
Bár az egyetlen romániai politikai alakulatnak számít, amely saját régiósítási elképzeléseit a parlament asztalára tette, az elkövetkezendő hetekben RMDSZ újabb érvekkel készül meggyőzni a hazai politikumot a Székelyföld közigazgatási egységének létjogosultságáról és szükségességéről.
„Tíz napon belül szakembereink újabb dokumentumokkal alátámasztott anyagban fogják bebizonyítani a jelenlegi nyolc fejlesztési régió életképtelenségét és a Székelyföld létjogosultságát – mondta el Borbély. – Pragmatikusan és higgadtan, konkrét adatokra alapozva kell átbeszélnünk az ország régiósítását. A román pártok eddigi megközelítése jobbára érzelmi alapú volt.”
Borbély László emlékeztetett arra a közös állásfoglalásra, amelyet évekkel ezelőtt a megyei önkormányzati elnökök fogadtak el, és amelyben leszögezték, hogy a jelenlegi régiók jobbára működésképtelenek. Az RMDSZ vezetője úgy érzi, a jelenlegi hatalom azért hajlik mégis a jelenlegi felállás megőrzésére, mert Pandora szelencéjének megnyitásától tart. Megítélésében sokkal ésszerűbb lenne 16, esetleg 14 vagy 12 kisebb régióban gondolkodni.
„Ha megőrizzük a jelenlegi nyolc mesterséges régiót, nem a központosítás lebontását, hanem annak megerősítését szolgáljuk. Attól tartok, hogy a régiók vezetői nem Bukarestből, a központi hatalomtól vesznek át feladatköröket, hanem a megyéktől” – fejtette ki aggályait a szövetség politikai alelnöke. Példaként a gyulafehérvári székhellyel rendelkező, székely megyéket is magában foglaló központi régiót hozta fel. Szerinte nem mindegy, hogy bizonyos dolgokról ezentúl is Brassóban vagy Sepsiszentgyörgyön döntenek, vagy a távoli Gyulafehérváron mondják ki a végső szót.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!