
Továbbra is maga után húzza a tavaly államfővé választott Klaus Johannis népszerűsége a korábban általa vezetett Nemzeti Liberális Pártot (PNL): a CSOP közvélemény-kutató decemberben készült felmérése szerint a PNL a szavazatok 47 százalékát szerezné meg, ha most vasárnap tartanák a parlamenti választást.
2015. január 06., 19:362015. január 06., 19:36
2015. január 06., 19:372015. január 06., 19:37
A felmérés – amely a PNL megrendelésére készült – azt jelzi, hogy a jelenleg kormányzó Szociáldemokrata Párt – Konzervatív Párt – Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (PSD – PC – UNPR) trió csupán a voksok 34 százalékát szerezné meg.
Ez a PNL esetében 17 százalékos növekedést jelent az októberi adatokhoz képest, míg a baloldali koalíció esetében 5 százalékos csökkenést.
A felmérés azt mutatja, hogy ezeken az alakulatokon kívül egyedül az RMDSZ lenne képes átlépni az 5 százalékos parlamenti küszöböt: a biztos szavazó válaszadók 6 százaléka mondta azt, hogy a szövetségre voksolna.
A parlamenti küszöb alatt maradó pártok között az első a Nagy-Románia Párt (PRM) 3 százalékkal, a Traian Băsescu volt államfő hívei által alapított Népi Mozgalom Párt (PMP) szintén 3 százalékon áll, a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) pedig 2 százalékot kapna.
Ponta: problémás a kormánybuktatás
Közösségi oldalán reagált Victor Ponta miniszterelnök a PNL kormánybuktató szándékára. Mint megjegyezte, az ellenzéknek jogában áll bizalmatlansági indítványt benyújtani az előre hozott választás érdekében, ugyanakkor rámutatott: ha sikerülne a kormánybuktatás, akkor ismét csak a jelenlegi választási törvény alapján tartanák meg a választásokat, ami azt jelenti, hogy megmaradna a jelenlegi, a választási törvény visszásságai miatt jelentősen felduzzasztott parlamenti létszám.
Emellett a kormánybuktatás, valamint a kampány és az új kormány megalakulása szerinte mintegy száznapos procedúrát, és ugyanilyen időtartamú válságot eredményezne. Arra is emlékeztetett, hogy a decemberi bizalmi szavazáson a kormányoldalra 377, az ellenzék mellett pedig csupán 143 honatya szavazott. Ezért Ponta felkérte a PNL-t, hogy egyeztessenek a választási törvény, az alkotmány, a pártfinanszírozási törvény és az ország területi közigazgatási felosztásának módosításáról.
Egyébként Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke hétfőn közölte: január 14-re összehívta az alsóház azon bizottságát, amelynek feladata a választási törvény módosításainak kidolgozása.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!