Nagy Zsolt börtönnaplója – Élet a rahovai rácsok mögött

„Gondolom, nemigen fordultatok meg ilyen intézményben, ahol most már 2 hete bentlakó vagyok. Ezért megpróbálom megosztani veletek az élettapasztalatom. Azzal kezdeném, hogy semmi köze az amerikai filmekben látottakhoz, a különbség nem csak abban áll, hogy itt nincs egyenruha” – írta a rahovai börtönből Nagy Zsolt egykori RMDSZ-es távközlési miniszter, akit négyéves letöltendő szabadságvesztésre ítélt január végén jogerősen a legfelsőbb bíróság a stratégiai privatizációk perében.

2015. február 12., 16:552015. február 12., 16:55

Nagy Zsoltot január 27-én a fővárosban található rahovai börtönbe szállították, ahol 21 napot kell eltöltenie karanténban, ezt követően dől el, mely büntetés-végrehajtási intézetben kell letöltenie büntetését.

A börtönnaplót a Veled vagyunk, Zsolt elnevezésű Facebook-oldalon tették közzé – az oldalt az egykori miniszter barátai indították. „A kb. 20 nm-es szobában van 4 db. régi, vasból készült emeletes ágy, 1 asztal, zuhany, kagyló és WC, a vastag vasajtót egy rácsos ajtó duplázza meg belülről. Az ablak mintegy 1,70 magasban van, sűrű ráccsal takarva a napfény bejutását is. Ezért nappal szinte állandóan égnie kell a szemsértő fehér neoncsőnek. Nem vagyok fázós, de így is jó pár napba került, ameddig megszoktam a szerintem alig 15 fokos hőmérsékletet” – írta Nagy Zsolt.

Mint levelében részletezte, a nap a börtönben reggel 6-kor kezdődik, amikor nagy zörgés kíséretében kinyitják az ajtón levő vasablakot. „Érkezik a reggeli. Az eddigi tapasztalat szerint ez lehet 1 db. főtt tojás vagy egy pár db. keksz marmaládéval (egy furcsán kemény állagú lekvár). 7-kor jön a reggeli ellenőrzés, 3-4 fegyőr érkezik egyszerre, egyikük egy nagy fakalapáccsal határozottan megdöngeti a rácsokat az ablakon (ez komoly) és megkérdezik, hogy van-e valami gond” – folytatódik a börtönnapló.

A levél arra is kitér, hogy a börtönlakókat csak akkor „zargatják” ezt követően, ha ügyvédi látogatásra, pszichológushoz, orvosi rendelőbe vagy szociális asszisztenshez kísérik őket. „Délután 4 és 6 között van a sétaprogramom, egy kb. 30 m hosszú, 7 m széles, minden oldalán bekerített, betonozott udvaron. Ez jobban hangzik, mint a ketrec. Igyekszem minden nap kimenni és leszaladni a napi 30 percet” – számolt be Nagy a napi programjáról.

Levelében leírja azt is, hogy a szobában van egy tévé, amin bizonyos órákban 10 csatorna közül lehet válogatni. „Este 7-kor van az »esti vizit«, szintén a fakalapáccsal, a villanyoltás fakultatív, a szoba lakóinak a megegyezése szerint. Pontosítok: az általunk vezérelt világításról írtam az előbb, ugyanis éjjel is állandó fény van. A vaságyak nyikorgása mellé az éjszakák folyamán a más szobákból áthallatszó kiabálás, időnként verekedés zaja, »maneleéneklés« társul” – olvasható Nagy Zsolt levelében. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés