Mubarak nem jelölteti többé magát

Nem indul újra az államfői tisztségért Hoszni Mubarak. Az egyiptomi államfő kedden este élő televíziós beszédben jelentette be, hogy a szeptemberben esedékes elnökválasztáson nem méretteti meg magát. Elnöki mandátumának utolsó hónapjaiban azon dolgozik majd, hogy hatalom átadása békés és zökkenőmentes legyen – jelentette ki a 82 éves Mubarak.

Szőcs Lóránt

2011. február 02., 08:382011. február 02., 08:38

2011. február 02., 13:482011. február 02., 13:48

Az öltönyt és nyakkendőt viselő politikus nyugodtnak tűnt az állami televízióban sugárzott beszéd során. Nyilvánvaló utalással a nyolc napja tartó és egyre erősödő kormányellenes tüntetésekre, kijelentette, hogy „függetlenül a jelenlegi körülményektől”, soha nem állt szándékában jelöltetni magát az idei elnökválasztásra. „Elég időt töltöttem el életemből Egyiptom és népe szolgálatában.” Hozzátette, büszke az általa elért eredményekre – idézi az egyiptomi államfőt a HVG.  

Közölte azt is, hogy nem szándékozik elhagyni Egyiptomot politikai karrierjének befejeztével. „Ez a hazám. Itt éltem, küzdöttem és védelmeztem földjét, szuverenitását és érdekeit, és itt halok meg”   – fogalmazott. Az 1981 óta hatalmon lévő Mubarak reformokra szólított fel, s közölte, hogy javasolni fogja az elnökjelöltséghez szükséges kritériumok enyhítését. Az igazságügyi hatóságokat arra szólította fel, hogy küzdjenek a korrupció ellen.

Lehetséges azonban, hogy Mubarak elkésett a bejelentéssel. Kairó belvárosában üdvrivalgással fogadták a tüntetők a beszédet, de egyre többen kezdték el skandálni, hogy Mubaraknak azonnal le kell mondania.

Egyiptomban múlt kedden robbantak ki a tüntetések, amelyek részvevői előbb „csak” politikai, gazdasági és társadalmi reformokat követeltek a 30 éve hatalmon lévő Hoszni Mubarak elnöktől. Elsősorban fiatalok és a középosztály képviselői vesznek részt az Április 6. Ifjúsági Mozgalom által indított demonstrációkon.

A biztonsági szolgálatok becslése szerint a tüntetéssorozat nyolcadik napján több mint egymillióan vonultak utcára szerte Egyiptomban, hogy Mubarak távozását követeljék. Kairó belvárosában mintegy félmillióan, Alexandriában 400-500 ezren, Szuezben pedig 25 ezren demonstráltak kedden.

Az egyiptomiak is a növekvő élelmiszerárakra, a munkanélküliségre és az önkényuralmi kormányzásra panaszkodnak. Egyiptom 80 milliós népessége évente 2 százalékkal növekszik, s a lakosság 60 százalékának életkora 30 év alatt van. A lakosság 40 százaléka kevesebb mint napi két dollárból él, egyharmada pedig írástudatlan.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés