
Fotó: Farkas Antal
A Magyar Polgári Párt (MPP) értékelése szerint az erdélyi magyar szavazók bölcsességről tettek tanúbizonyságot azáltal, hogy részvételükkel, voksaikkal a magyar listát támogatták.
2014. május 26., 16:142014. május 26., 16:14
A párt hétfői közleményében köszönetet nyilvánított tagjainak és szimpatizánsainak, akik a pártpolitikai és egyéni sérelmeken felülemelkedve nem hagyták cserben a magyarságot, és az RMDSZ listájára szavaztak. A párt azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a Kárpát-medencei magyarság jövőjét az etnikai alapokon álló erős magyar politizálásra kell építeni.
Az MPP hozzátette, hogy a siker egyben kötelezi is azokat, akik mandátumot nyertek. „Elvárjuk, hogy a most mandátumot szerzett képviselőink bátor és következetes szószólói legyenek az erdélyi magyar érdeknek, legyen szó nyelvi jogokról, gazdasági érdekérvényesítésről vagy Székelyföld autonómiájának kérdéséről. A magunk részéről mindig figyelmeztetni fogunk a kampányban tett ígéretekre” – áll a Biró Zsolt pártelnök által jegyzett közleményben.
Az MPP egy másik közleményben valamennyi magyar európai parlamenti képviselőnek gratulált, és örömét fejezte ki afölött, hogy a Fidesz-KDNP nemzeti listája lehetőséget teremt a magyar nemzet egységének brüsszeli bizonyítására.
Az RMDSZ ellenzékeként 2008-ban megalakult MPP márciusban megállapodást írt alá az RMDSZ-szel való együttműködésről, mely az európai parlamenti választásokra is kiterjedt. A párt azonban nem állított jelöltet az RMDSZ EP-választási listáján.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!