
Molnár Géza, az egészségügyi miniszter tanácsadója megerősítette, igen fertőző madárinfluenza gócot azonosítottak egy leteai szárnyasfarmon. Az állatorvosok összesen 49 elhunyt szárnyast találtak két gazdaságban és elrendelték a környék fokozott ellenőrzését.
2010. március 16., 18:552010. március 16., 18:55
2010. április 08., 22:032010. április 08., 22:03
„Eddig a világon senkinek nem sikerült bebizonyítania, hogy a madárinfluenza emberről emberre terjed” – emelte ki Molnár Géza. Hozzáfűzte, a hatóságok azt tanácsolják az embereknek „ne közelítsenek a döglött madarakhoz, a vadon élő szárnyasokhoz, illetve ne engedélyezzék a házi szárnyasoknak, hogy bemenjenek a házba, a gyermekeknek, hogy piszkálják a döglött madarak holttestét.”
Molnár Géza kifejtette, az érintett régióban 300–400-an laknak, egy elszigetelt településről lévén szó. Hangsúlyozta, minden légúti megbetegedést figyelemmel követnek és kivizsgálnak. Az egészségügyi igazgatóság egy orvost küldött a helyszínre, aki biztosítja az állandó ügyeletet. A madárinfluenza gócokat az állatorvosoknak kell figyelniük.
Az Európai Bizottság kedden tettek közzé egy közleményt, amelyben megerősítik, hogy a román hatóságok magas fertőzöttségű madárinfluenza gócot szigeteltek el Tulcea megyében. A dokumentum leszögezi a gócot az Ukrán határ mellett a Duna-deltában azonosították. A közleményből kiderül, a romániai laboratórium megerősítette a fertőzését, a H5N1 vírus erősen fertőző formájáról van szó és hogy megakadályozzák a terjedést a hatóságok megtették az EU által előírt intézkedéseket.
A legutolsó madárinfluenzás esetet Romániában 2007 decemberében szintén a Tulcea megyei Murighiolban azonosították, akkor a települést lezárták, leállították az állatok szállítását, a szárnyasok szállítását és forgalmazását, szűrőket állítottak fel a falu be és kijáratánál. A tiltásokat 2007. december 31-én szüntették meg, az EB 2007/770/CE határozata alapján.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!