
Fotó: Boda L. Gergely
Fellebbezést sürget a kormány részéről Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az ellen a döntés ellen, amellyel a marosvásárhelyi táblabíróság hatálytalanította a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar és angol tannyelvű karát megalapító, tavaly márciusi kormányhatározatot.
2013. április 11., 18:002013. április 11., 18:00
Az RMDSZ állásfoglalásában Kelemen Hunor túlkapásnak, „egy politikai nyomásra meghozott döntésnek” minősítette a táblabíróság szerdai határozatát. Az RMDSZ elnöke szerint a most hatálytalanított kormányhatározat éppen a törvényességet állította helyre, miután az egyetem szenátusa többszöri miniszteri felszólításra sem volt hajlandó olyan chartát megszavazni, amely utat nyitott volna a magyar nyelvű orvosképzés intézményen belüli szervezeti önállósulása előtt.
„A szóban forgó kormányhatározatot tavaly éppen a törvény betartása érdekében alkottuk meg, hiszen a MOGYE szenátusa nem tartotta be, és nem alkalmazta a tanügyi törvényt. Így normálisnak tartom, hogy a kormány, amelynek az a feladata, hogy a törvények alkalmazását biztosítsa, megalkotott egy kormányhatározatot, amely helyreállította volna a törvényességet” – mutatott rá Kelemen Hunor. Hangsúlyozta: a Romániában élő magyar nemzeti közösség a bukaresti kormánytól és a parlamenttől várja el, gondoskodjék arról, hogy az anyanyelven oktatáshoz való joga ne csorbuljon. Az RMDSZ elnöke úgy vélekedett: ilyen körülmények között a kormánynak kötelessége fellebbezni a táblabíróság nem jogerős ítélete ellen.
A MOGYE-n zajló magyar és angol tannyelvű oktatást önálló karba szervező kormányhatározat volt 2012 áprilisában az Ungureanu-kabinet ellen beterjesztett bizalmatlansági indítvány egyik témája, amelynek nyomán a jobbközép kormány megbukott és a Szociálliberális Unió (USL) átvette a hatalmat. Szeptemberben Victor Ponta miniszterelnök szorgalmazására megállapodást írtak alá a MOGYE magyar és román oktatói a feszült helyzet rendezéséről. Nemrég Szilágyi Tibor, a MOGYE rektorhelyettese úgy nyilatkozott: csak részben teljesültek az egyezmény kitételei, a magyar tagozat továbbra is tanerőhiánnyal küzd. A MOGYE vezetése szerint csak akkor lehet szó a magyar főtanszékek megszervezéséről, ha az akkreditáláshoz elegendő számú főállású oktatója van a magyar tagozatnak.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!