
További 114,4 millió lejt – 25,9 millió eurót – kell költenie az Országos Útügyi és Autópálya-társaságnak (CNADNR) az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Gyalu közötti 52 kilométeres szakaszára.
2014. november 20., 17:232014. november 20., 17:23
A sztrádát ugyan 97 százalékban az amerikai Bechtel vállalat már négy évvel ezelőtt megépítette, a szakaszt pedig a forgalom előtt is megnyitották 2010-ben, de kisebb kivitelezési, valamint javítási munkálatokra még szükség van, emellett a papírmunka sincs teljes egészében lezárva.
A CNADNR közleménye szerint a munkálatok elvégzésére versenytárgyalást hirdetnek, amelyre január 9-éig lehet jelentkezni, a legalacsonyabb árat ajánló nyertes cégnek pedig három és fél év alatt kell befejeznie a projektet. A kivitelezést közpénzből állja az állam, amely eddig már 1,2 milliárd eurót fizetett a Bechtelnek az 52 kilométeres autópálya-szakaszért és más sztrádarészeken végzett munkálatokért.
Mint ismeretes, a teljes észak-erdélyi autópálya megépítésére vonatkozó, 2,2 milliárd eurós szerződést 2003-ban írták alá, a Bechtel pedig 2004-ben látott neki a munkálatoknak, amelyeket 2012-ig kellett volna befejezni.
Ioan Rus közlekedésügyi miniszter július végén úgy nyilatkozott: az észak-erdélyi autópálya „fényes jövő előtt áll”, meglátása szerint pedig a Bors és Brassó közötti nyomvonalon haladó sztrádát 2017-ig befejezik.
Rus egyébként az általa vezetett tárca által kidolgozott nagyszabású közlekedési tervvel (Master Plan) kapcsolatban már óvatosabban fogalmazott, mint elődje Dan Şova. Míg a volt miniszter áprilisban 1800 kilométer autópálya megépítését ígérte 2020-ra, Ioan Rus már 656 kilométer sztráda és 2226 kilométer gyorsforgalmi út megépítését vetítette előre 2030-ig.
Az autópálya-társaság tervei szerint ebben az évben 56 kilométernyi sztrádát nyitnak meg a forgalom előtt, ez mindössze fele a tavalyi teljesítménynek, amikor 116 kilométernyi szakasz készült el. Jövő évre ugyanakkor egyelőre mindössze 17 kilométer sztráda megnyitását helyezték kilátásba Arad és Nagylak, valamint Bukarest és Ploieşti között. Romániában jelenleg mintegy 670 kilométeren lehet autópályán közlekedni.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!