Hirdetés
Hirdetés

Mihai Tudose kormányfő szerint idén 800 kilométernyi autópályára írnak ki közbeszerzést

Épülő autópálya-szakasz. Több helyen is elkezdődik az építkezés? •  Fotó: Boda L. Gergely

Épülő autópálya-szakasz. Több helyen is elkezdődik az építkezés?

Fotó: Boda L. Gergely

A tervek szerint idén 800 kilométernyi autópálya építésére írnak ki közbeszerzési eljárást – nyilatkozta szerdán Mihai Tudose kormányfő, a szállításügyi minisztériumba tett látogatását követően.

Székelyhon

2017. július 05., 15:552017. július 05., 15:55

A miniszterelnök azt mondta, kormányfői kinevezése után azért tett elsőként a szállításügyi minisztériumban látogatást, mert ez az intézmény rendkívül fontos Románia gazdasága szempontjából – számolt be az Agerpres. Hozzátette, Răzvan Cuc tárcavezetővel egy reális munkatempóban egyeztek meg, ugyanakkor minden munkálatnak saját felelőse és ellenőrzési rendszere lesz.

A miniszterelnök szerint a szállításügyi minisztérium a többi nagy projekttel is „jó úton halad”.

Hirdetés

„Ahogy értettem, jó úton haladnak a tengeri, a vasúti és légi szállítást érintő nagy projektekkel is. A finanszírozás megvan, az európai pénzek szinte készen állnak a lehívásra” – mondta Tudose, aki hozzátette, hogy

változtatni kellene azon a felfogáson, hogy a legolcsóbb ajánlatok nyernek és inkább a minőség, a garancia időtartama és a kivitelezés gyorsasága kellene hogy számítson.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 14., szombat

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is

A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is
Hirdetés
2026. március 05., csütörtök

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban

A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban
2026. március 05., csütörtök

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok
2026. március 05., csütörtök

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból

Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból
Hirdetés
2026. március 03., kedd

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni

Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni
2026. március 03., kedd

Újabb 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt a bukaresti reptéren

A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).

Újabb 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt a bukaresti reptéren
2026. március 02., hétfő

Hétfő estétől kezdődhet meg az Egyiptomban tartózkodó 300 román állampolgár hazaszállítása

Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.

Hétfő estétől kezdődhet meg az Egyiptomban tartózkodó 300 román állampolgár hazaszállítása
Hirdetés
2026. március 02., hétfő

Tanácskozást hívott össze a konfliktusövezetben rekedt román állampolgárok helyzetéről Ilie Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök hétfő reggelre tanácskozást hívott össze a közel-keleti konfliktus térségében rekedt román állampolgárok helyzetéről – közölte a kormány sajtóirodája.

Tanácskozást hívott össze a konfliktusövezetben rekedt román állampolgárok helyzetéről Ilie Bolojan
2026. március 02., hétfő

Elhúzódhat az iráni konfliktus egy Közel-Kelet szakértő szerint

A jelenlegi információk szerint elhúzódó lehet az iráni konfliktus, ha az Amerikai Egyesült Államok meg akarja gyengíteni az iráni rezsimet, akkor hetekig tartó támadássorozatra van szükség – közölte Csicsmann László Közel-Kelet szakértő.

Elhúzódhat az iráni konfliktus egy Közel-Kelet szakértő szerint
2026. március 01., vasárnap

Meghalt három amerikai katona az Irán elleni műveletben

Meghalt három amerikai katona az Egyesült Államok és Izrael Irán ellen indított műveletében – közölte vasárnap az Egyesült Államok térségbeli műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM).

Meghalt három amerikai katona az Irán elleni műveletben
Hirdetés