
Több mint kilencven, a korrupcióval gyanúsított volt pénzügyminiszter, Darius Vâlcov tulajdonában álló, de vagyonbevallásában fel nem tüntetett értékes festményre bukkant az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) bukaresti és Olt megyei településeken végrehajtott házkutatások során.
2015. március 29., 14:542015. március 29., 14:54
A festmények közül igazságügyi források szerint hármat Pablo Picasso jegyzett, egyet pedig Renoir – ennek az értéke elérheti a 120 ezer eurót. Más festmények neves román festőművészektől – például Grigorescutól és Tonitzától – származnak.
A feltételezések szerint a vesztegetési pénzből vásárolt festmények egy részét a falba rejtve találták meg a nyomozók a volt miniszter rokonainál és barátainál. Egyes források szerint a volt miniszter birtokában száznál is több festmény volt, amelyekből galériát akart nyitni.
Călin Distor, a DNA helyettes főügyésze pénteken elmondta: a műalkotások egy részét külföldön, árveréseken vásárolták. A festményeket a DNA székhelyére szállították, azonban átadják őket egy olyan intézménynek, ahol szakszerűen lehet tárolni őket.
Teodorovici az új pénzügyminiszter
Eugen Teodorovici eddigi európai uniós forrásokért felelős minisztert jelölte Victor Ponta miniszterelnök pénzügyminiszternek a tisztségből az ellene fölmerült korrupciós vádak miatt távozni kényszerült Darius Vâlcov helyére. Teodorovici-tól Marius Nica eddigi munkaügyi államtitkár veszi át az uniós forrásokért felelős tárcát. Klaus Johannis államfő mindkét javaslatot elfogadta, az új tárcavezetők várhatóan hétfőn teszik le a miniszteri esküt.
Mint arról beszámoltunk, Vâlcovot két hete gyanúsította meg a DNA, hogy a 2012-t megelőző időszakban, még az Olt megyei Slatina polgármestereként összesen kétmillió euró csúszópénzt kapott azért, hogy közbenjárjon annak érdekében, hogy egy bizonyos üzletember cégei nyerjenek az önkormányzat, illetve több más Olt megyei település által kiírt közbeszerzési pályázatokon.
Később már azzal is megvádolták, hogy mind polgármesterként, mind szenátorként, mind miniszterként strómanokon keresztül, törvénytelenül cégeket irányított.
Emellett be nem vallott vagyontárgyakra is rábukkantak egy PSD-s képviselőtársánál elrejtett széfben. Az értékmegőrzőben 90 ezer dollár, három aranyrúd, valamint egy Renoir-, illetve egy Jean Cocteau-festmény volt.
A DNA Vâlcov előzetes letartóztatásba helyezését kezdeményezte, és miután ezt a szenátus szerdán jóváhagyta, 24 órára őrizetbe is vette. A legfelsőbb bíróság azonban végül csupán házi őrizetbe helyezte az exminisztert.
Mint kiderült, a politikust – aki 2012-ben állt át a Demokrata-Liberális Pártból (PDL) a Szociáldemokrata pártba (PSD) – az ügyészség hosszú ideje megfigyelte, telefonbeszélgetéseit is lehallgatták. Emellett számos tanú is terhelő vallomást tett ellene. Vâlcov mindazonáltal ártatlanságát hangsúlyozza.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!