Merkel győzött Németországban, de nincs abszolút többsége

Az Angela Merkel vezette konzervatívok győztek a németországi parlamenti (Bundestag-) választáson, és csupán öt mandátummal maradtak el az abszolút többségtől a hétfő hajnalban kihirdetett előzetes hivatalos végeredmény szerint.

Balogh Levente

2013. szeptember 23., 12:392013. szeptember 23., 12:39

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége a szavazatok 41,5 százalékát szerezte meg, ez 311 mandátumot jelent a 630 fős Bundestagban. Az abszolút többséghez – 316 mandátumhoz – 42,5 százalék kellett volna.

A CDU/CSU 23 éve, 1990 óta a legjobb eredménnyel nyerte meg a választást, a pártszövetség akkor 43,8 százalékot szerzett. A konzervatívok a legutóbbi, 2009-es választáson 33,8 százalékkal végeztek az első helyen, az a második legrosszabb eredmény volt az uniópártok történetében. A CDU/CSU 2009 óta a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) kormányzott, amely a vasárnapi választáson 4,8 százalékot szerzett, és így 64 év után kiesett a szövetségi gyűlésből. Az FDP a legtöbb kormányzati tapasztalattal rendelkező német párt, eddig 52 évig volt kormányon, többnyire a konzervatívok koalíciós partnereként, és 2009-ben még rekordnak számító 14,6 százalékot ért el. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a szavazatok 25,7 százalékát nyerte el, képviselőcsoportjuk 192 fős lesz. A 150 éve alapított párt javított a négy éve 23 százalékon elért történelmi mélyponthoz képest. A Baloldal 8,6 százalékot szerzett a 2009-es 11,9 százalék után, és 64 képviselőt küldhet a Bundestagba. A Zöldek is gyengültek, a 2009-es 10,7 százalékkal szemben 8,4 százalékos eredményt értek el, ami 63 mandátumot jelent.

Más párt nem lépte át az 5 százalékos bejutási küszöböt. A bejutásra leginkább esélyesnek tartott euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD) a szavazatok 4,7 százalékát szerezte meg.
Az 5 százalék alatti eredményt elérő pártokra adott szavazatok aránya kiugróan magas, 15,8 százalékos, így rendkívül alacsonyra süllyedt az a szavazatarány, amelyet elérve a konzervatívok abszolút többséget szerezhettek volna (42,5 százalék).

Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke az urnák lezárása után tett nyilatkozataiban hangsúlyozta: nem hajlandó semmiféle koalíciós találgatásra. A konzervatív pártszövetség vezető testületei a hivatalos előzetes végeredmény kihirdetése után értékelik a helyzetet, és akkor döntenek majd a következő lépésekről. Ugyanakkor kiemelte: a kormányzáshoz stabil parlamenti többségre van szükség, kisebbségi kormány szóba sem jöhet. Összesen 44,3 millióan szavaztak, a választási részvételi arány 71,5 százalékos volt, 0,8 százalékponttal emelkedett a 2009-es történelmi mélyponthoz, 70,8 százalékhoz képest.

Az uniópártok vezető testületei hétfőn értékelik a választási eredményeket. Várakozások szerint felkérik a szociáldemokratákat a koalíciós tárgyalások megkezdésére. A CDU/CSU legutóbb a 2005–2009-es ciklusban kormányzott együtt az SPD-vel, a kancellár akkor is Angela Merkel, a CDU elnöke volt.

Vasárnap Hessenben tartományi választásokat is tartottak. A konzervatív-liberális koalíció elveszítette a többséget a wiesbadeni tartományi gyűlésben, de az FDP az első eredménybecslésekkel szemben mégsem esett ki, az előzetes hivatalos végeredmény szerint a szavazatok 5 százalékát szerezte meg. A CDU 38,3 százalékot, az SPD 30,7 százalékot, a Zöldek 11,1 százalékot, a Baloldal 5,2 százalékot szerzett a tartományi választáson.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés