Menekítik Egyiptomból a külföldi turistákat

Külföldiek ezrei várakoztak vasárnap Kairó nemzetközi repülőterén, hogy minél gyorsabban elutazhassanak az országból, a tüntetések, a káosz és a fosztogatások elől. A reptéri hatóságok képviselője közölte az egyiptomi tévében, hogy igyekeznek fenntartani a légi kikötő normális működését.

Szőcs Lóránt

2011. január 30., 17:032011. január 30., 17:03

2011. február 07., 14:162011. február 07., 14:16

Késedelmeket egyébként nem csak a nagy zsúfoltság okozott, hanem a szombat délutántól vasárnap reggelig tartó kijárási tilalom is. Törökország három repülőgépet küld Egyiptomba állampolgárai kimenekítésére – idézett kairói török követségi illetékeseket az Anadolu török hírügynökség, akik szerint az evakuálás szükség esetén több napra is elhúzódhat.

Az ankarai kormányfői hivatal és a külügyminisztérium válságstábja kérésére a Turkish Airlines a tervek szerint két bérelt gépet küld Alexandriába és egyet Kairóba a menetrendszerű járatokon kívül.

Japán arra kérte vasárnap Egyiptomot, hogy segítsen mintegy ötszáz japán turista hazatérésében, akik a tüntetések és az EgyptAir járatainak törlése miatt a kairói repülőtéren rekedtek. Maehara Szeidzsi külügyminiszter találkozott Egyiptom tokiói nagykövetével, és kérte, hogy járjon közben kormányánál az EgyptAir Japánba tartó járatainak újraindítása érdekében. Szombaton a tokiói külügyminisztérium azt ajánlotta a japánoknak, hogy halasszák későbbre egyiptomi útjukat.

A kairói amerikai nagykövetség közölte, hogy a washingtoni külügyminisztérium gépeket szerez a távozni kívánó amerikaiak biztonságos európai helyekre szállítására. „A járatok hétfőn, január 31-én indulnak az evakuációs pontokra” – olvasható a közleményben, amely szerint a kimenekítés az önkéntesség elvén alapul. A nagykövetség vasárnap reggel azt javasolta az észak-afrikai arab országban tartózkodó amerikaiaknak, hogy vegyék fontolóra a mielőbbi távozást Egyiptomból.

Szemtanúk szerint Kairó egyik kertvárosi negyedében két nagy autóbusz várakozik az ENI olasz olajvállalat irodái előtt, hogy kimenekítse a családtagokat. A cég egyelőre nem fűzött megjegyzést a hírhez, egyik külföldi alkalmazottja viszont közölte, hogy felesége és három gyermeke megy, ő marad. „Nappal nincs semmi, de éjszaka nem tudjuk, mi fog történni” – mondta. Az autóbuszok mellett egy terepjáró állt biztonsági emberekkel, és több külföldi család várakozott, hogy felszállhasson a buszokra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés