Az elmúlt három évben jegyzett legalacsonyabb értékre csökkent az üzemanyag ára, ami jó hír a sofőröknek, viszont a kőolajipari vállalatokat jövő évi költségvetésük módosítására kényszeríti.
2014. december 11., 19:032014. december 11., 19:03
A Ziarul Financiar gazdasági napilap beszámolója szerint jelenleg egy liter benzin ára 5,52 lej – az üzemanyag legutóbb 2011 októberében került ennyibe. Mindez annak tudható be, hogy az elmúlt fél évben a kőolaj hordónkénti ára – körülbelül 160 liter – 40 százalékkal csökkent a maximális 115 dolláros árhoz képest.
A szakértők szerint az árcsökkenés rövid távon ugyan kedvez a gazdaságnak, de hosszú távon előreláthatatlanok a következmények. „A problémát az jelenti, hogy nem tudjuk, meddig tart a csökkenő tendencia. Első látásra a változás kedvező, hiszen a sofőröknek több pénzük marad, de ez törékeny, nem tartós megtakarítás” – magyarázta Aurelian Dochia gazdasági elemző.
A Petrom illetékesei már bejelentették, hogy kénytelenek lesznek kiigazítani 2015-ös büdzséjüket. Az elemző rámutatott: a kisebb bevételek nyomán az olajipari vállalatoknak csökkenteniük kell beruházásaikat. „Hosszú távon kellemetlen meglepetésben lehet részünk. Amennyiben a hordónkénti ár 40 dollár alá esik, számos vállalkozás nem lesz kifizetődő” – hívta fel a figyelmet Aurelian Dochia.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!