A kormány keddi ülésén elfogadta azt a határozatot, amelynek értelmében az állam támogatásban részesíti a méhészeket, a május–július közötti esős periódusban elszenvedett veszteségek enyhítésére – közölte Nagy Péter Tamás mezőgazdasági államtitkár.
2014. október 09., 15:382014. október 09., 15:38
Az államtitkár rámutatott, a támogatásra fordított pénzkeret több mint 4,13 millió lej, amelyből a 75-nél kevesebb méhcsaláddal rendelkező gazdák kaptáronként legtöbb 4 lejt, a 75-nél több méhcsaláddal rendelkezők pedig 7,5 lejt kaphatnak.
„A jogosultsági feltételeknek eleget tevő méhészek november 3-áig tehetik le igénylési kérelmüket a megyei mezőgazdasági igazgatóságnál, a támogatások kifizetése december 2-ától kezdődik” – tette hozzá Nagy Péter Tamás.
Amint arról beszámoltunk, a hűvös, csapadékos időjárással magyarázható, rendkívül gyenge idei méztermés miatt súlyos veszteségeket könyvelhet el a legtöbb termelő. A méhészek idén átlagban csak mintegy harminc százalékát tudták megtermelni annak a mézmennyiségnek, amelyet más években szoktak.
A kiesés tehát legalább hetvenszázalékos, és emiatt jelentősen, körülbelül harminc százalékkal drágult a méz nagybani ára, és legalább ilyen mértékben a felhasználói ára is: az akácmézet már csak 30–35 lejes kilónkénti áron lehet megvásárolni, de a vegyes méz ára is elérte a 25–30 lejt.
Kiemelte, a kormány keddi ülésén arról is döntés született, hogy támogatásban részesítik azokat a kisgazdákat, akik vemhes üszőket, valamint azokat a nagygazdákat, akik tenyészkosokat vásárolnak. „A vemhes üszőt vásárlóknak fejenként legfeljebb 5000 lejt, berbécs vételezésére pedig 2500 lejt biztosít az állam” – tájékoztatott az államtitkár. Az állattenyésztők november 3-áig nyújthatják be az igénylési kérelmüket a megyei mezőgazdasági igazgatóságokhoz.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!