
Átvette kedden a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége azt a 250 könyvet, amelyet Nagy Elek, Méhes György jogutódja, illetve a Cerkabella Könyvkiadó és az Erdélyi Magyar Írók Ligája ajánlott fel a romániai magyar közoktatási intézményeknek.
2015. május 27., 11:522015. május 27., 11:52
Méhes György Micsoda társaság című vidám családregény-sorozatának első kötete a Cerkabella Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Az adomány iskolákhoz való eljuttatásával az RMPSZ-t bízták meg.
„Úgy gondolom, kétfajta olvasó létezik: egyik, amelyik Méhes György könyvein nőtt fel, és a másik, amelyik reményeim szerint azon fog felnőni” – fogalmazott az Erdélyi Magyar Írók Ligája nevében György Attila József Attila-díjas író.
Burus Siklódi Botond RMPSZ-elnök elmondta, a vidám családregény-sorozat első darabja, a Micsoda társaság című kötet méltó ajándékként szolgálhat erdélyi magyar iskolák évzáróin, de sok helyen gazdagíthatja majd az intézményi könyvtár kínálatát is.
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa azért karolta fel a kezdeményezést, mert Zsigmond Barna Pál főkonzul úgy véli, soha nem elég a hasonló eseményekből, amikor kiadók könyveket adományoznak iskolák vagy éppen civil szervezetek számára. „Manapság, amikor a gyermekek egyre kevesebbet olvasnak, fontosak a könyvek. A hasonló kezdeményezések segítenek abban, hogy népszerűbbé váljon az olvasás, és megdőljön a tévhit, miszerint leáldozott volna a könyv és az olvasás kora” – mutatott rá.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!