Lezárult a brassói szülészet felújítása, az 1987-ben épült ingatlanon végzett munkálatokat európai uniós forrásokból, illetve a megyei közgyűlés büdzséjéből finanszírozták. A beruházáshoz 2012-ben láttak hozzá.
2014. november 23., 17:282014. november 23., 17:28
Ennek során 400 ezer eurós uniós támogatásból megújult a járóbeteg-rendelő, a megyei önkormányzat által biztosított 1,2 millió lejből pedig kicserélték a felvonókat, 10 kórtermet szálloda jellegűvé alakítottak át, manzárdosították az épületet, továbbá felújították a kórház mosodáját.
A munkálatok ugyanakkor várhatóan már decembertől folytatódnak a régi szárny felújításával.
Mint Mihai Pascu, a megyei közgyűlés ügyvivő elnöke elmondta, erre a célra 30 millió lejt szánnak egy világbanki projekt keretében.
Úgy tűnik, már két héten belül sikerül aláírniuk a szerződést a kivitelező céggel, az ígéretek szerint a jövő év végéig a régi épület is megújulva várja pácienseit.
A brassói szülészeten jelenleg 275 ágy található, ezek átlagban 60-70 százalékban foglaltak. Havonta 300-350 szülést regisztrálnak, nem csak Brassó megyében, hanem a közeli Kovászna és Hargita megyei kismamák is gyakran választják a Cenk alatti klinikát.
305 821 576 forint adománnyal támogatták a magyarországiak a székelyföldi árvízkárosultakat, ehhez a magyar kormány még hozzátett ugyanennyit – számolt be Facebook-oldalán Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.
A hétvégén a Balaton több öblében is megjelent lokális algavirágzásnak várhatóan véget vet az érkező hidegfront, az elkezdődött árvaszúnyog-rajzás azonban akár még hetekig eltarthat.
Úgy módosítaná Ciprian Șerban képviselőházi elnök a képviselők és szenátorok jogállását szabályozó törvényt, hogy a bukaresti ingatlanokkal rendelkező parlamenti politikusok ne számolhassák el a fővárosi szállásukért fizetett bérleti díjakat.
Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet, az angol labdarúgás legendáját. Mellette Gary Oldman brit színész is lovagi rangot kapott az uralkodótól.
Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt – jelentette a helyi média.
Pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre pénteken az Air India légitársaság egyik repülőgépe a thaiföldi Phuket repülőterén – közölték a helyi hatóságok.
Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti szükségállapotot rendeltek el.
A londoni Gatwick repülőtér is bejelentette csütörtökön, hogy lezuhant az Air India légitársaság Gatwickre tartó járata – számol be az MTI.
Magyarország egyik legszebb kálváriája, a festői szépségű Bakonyban, a Nemzeti Örökség részeként is számon tartott Magyarpolányon található.
Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét, Jeszenszky Gézát és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.
szóljon hozzá!