
Megújítja a bankjegysorozatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB); először a tízezer forintos bankjegyek változnak – ezek keddtől ugyan már hivatalos fizetőeszköznek számítanak, de a gyakorlatban decembertől jelennek meg a forgalomban.
2014. szeptember 02., 11:382014. szeptember 02., 11:38
Az MNB hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2014 és 2018 között megújítja az 1997 és 2001 között bevezetett jelenlegi bankjegysorozatot, és újratervezett, továbbfejlesztett, a hamisítás ellen az eddiginél jobban védett bankjegyeket bocsát ki. A korszerűsített bankjegyeket a feldolgozó és elfogadó automaták is egyszerűbben és gyorsabban tudják majd kezelni.
Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke kiemelte: a hat címletet tartalmazó bankjegysorozatból első lépésként megújított tízezer forintos 2014. szeptember 2-ától már hivatalos fizetőeszközzé válik, de 2014 decembertől jelenik meg tömegesen a forgalomban. Az új tízezresen továbbra is Szent István király látható majd, a hátoldalán marad az esztergomi látkép, de a főbb motívumok és az értékjelzés érdes felületű, jól tapintható lesz.
Az alelnök kitért arra: a mostani tízezresek is forgalomban maradnak egy ideig, bevonásukról a jegybank később dönt. Az alelnök kérdésre elmondta: az euró bevezetésére nincs céldátum, ha a kormány majd eldönti, hogy mikor kívánja az ország az eurót bevezetni, akkor „a készpénzlogisztikai szakemberek\" megtervezik a forgalombahozatal teendőit. A bankjegycsere teljes költsége 15-20 milliárd forintra tehető majd, de ebből tisztán az új bankjegyek cseréje, forgalomba hozatala 6-8 milliárd forintra rúg.
Mádi László, a készpénzlogisztikai igazgatóság vezetője elmondta: az új bankjegycímletek a korábbinál jobban tapinthatók lesznek, tényleges formájukat a vakok és gyengénlátók szövetségével konzultálva alakították ki. Hozzátette: a címletek színükben a korábbinál jobban különböznek majd, a bankjegyek továbbra is papíralapúak maradnak.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!