Megszépült az örökbevett tömösi emlékhely

•  Fotó: Örökségünk őrei

Fotó: Örökségünk őrei

Letisztították a Tömösi-szoros védelméért folyó csata helyszínét megjelölő emlékművet Brassó megyében a négyfalusi Zajzoni Rab István Középiskola diákjai. Az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű program keretében a résztvevők négy hónap alatt teljesen megváltoztatták Magyarvár dombjának és környékének arculatát.

Szucher Ervin

2018. március 15., 12:392018. március 15., 12:39

A gyerekek, néhány lelkes tanár segítségével – Négyfalusi Őrök csapatnéven – rendbe tették az erdei utat, melyen immár kényelmesen is megközelíthető a Brassó–Bukarest országúttól az emlékmű. Az 1990 után számos atrocitás érte emlékoszlop szebben fest, mint egy évvel korábban. Bár nehezen, de olvashatóvá vált a márványlapon lévő szöveg: „A haza védelmében itt elvérzetteknek a Magyar Mérnök Építész Egylet 1879”.

A kezdeményezők remélik, hogy egy-két éven belül az ismeretlen tettesek által megcsonkított emlékmű és főként a megkopott, piros, sárga és kék festékkel leöntött márványtáblája már teljesen megújulva fogja fogadni a Kiss Sándor huszárezredes által vezetett magyar sereg hősei előtt fejet hajtó tömeget.

Következő lépésként visszaállítják a többször lerombolt vagy ellopott kis vaskerítést, ugyanakkor – amennyiben az erdészeti hivatal nem akadékoskodik – turistajelzéssel látják el az emlékműhöz vezető utat.

•  Fotó: Örökségünk őrei Galéria

Fotó: Örökségünk őrei

Amint a Négyfalusi Őrök tizenkét fős csapatát irányító tanár, Kovács Lehel István lapunknak elmondta, a diákok ezenkívül egy három és félperces animációs filmet is készítettek, melyben

bemutatják a tömösi csatát, poliészter lapokból megépítették az emlékmű másfél méter magas mását, képeslapokat terveztek, nyomtattak, majd itthon és Budapesten osztogattak, végül pedig egy színdarab előadásával állítanak emléket a 169 évvel ezelőtti csatában elveszett hősöknek.

A végső cél viszont a Tömösi-szorosban lévő emlékmű teljes helyreállítása. „Az iskola és diákjai nem vállalhatják fel az emlékmű teljes restaurálását, hisz az pénzt és szakértelmet igényel. Számításaink szerint legalább tizenkétezer euróba kerülne. Vannak ígéreteink 2019-re, addig is gyűjtögetünk, pályázunk, próbálkozunk” – mondta el Kovács Lehel István.

•  Fotó: Örökségünk őrei Galéria

Fotó: Örökségünk őrei

A tömösi-szorosi csata 1849. június 19–20-án zajlott le a Kiss Sándor huszárezredes vezette magyar magyar sereg, az többszörös túlerőben lévő orosz sereg között. A két napos csata végén a magyarok kénytelenek voltak feladni a Tömösi-szoros védelmét. Miután elfogták, Kiss Sándor a mentéje gombjába rejtett méreggel végzett magával. A vesztes csata harmincadik évfordulóján, 1879-ben a Magyarvár dombjának tetején emléket állítottak a Tömösi-szorost és Erdélyt a végleheletig védő hős katonáknak. Az emlékhelyen megemlékezést tartanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Megtartotta az első miséjét XIV. Leó pápa

A krisztusi tanítást képviselő egyház missziójára ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak az élet értelmének elvesztésétől a család válságáig – mondta homíliájában XIV. Leó pápa.

Megtartotta az első miséjét XIV. Leó pápa
2025. május 09., péntek

Francia eredetű családból származik az első amerikai pápa – íme XIV. Leó életrajza

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni – jelentette be csütörtökön este a vatikáni palota pápai erkélyéről Dominique Mamberti protodiakónus.

Francia eredetű családból származik az első amerikai pápa – íme XIV. Leó életrajza
2025. május 08., csütörtök

A békéről és a szegények mellett álló egyházról is szólt XIV. Leó pápa első beszéde

A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este.

A békéről és a szegények mellett álló egyházról is szólt XIV. Leó pápa első beszéde
2025. május 08., csütörtök

Felszállt a fehér füst, megválasztották Ferenc pápa utódját

Felszállt a fehér füst néhány perccel csütörtökön este hat óra után a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy már a második napon sikerült megválasztani a katolikus egyház új, 267. vezetőjét.

Felszállt a fehér füst, megválasztották Ferenc pápa utódját
2025. május 08., csütörtök

Másodszorra sem sikerült megválasztani a pápát

Ismét fekete füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön nem sokkal 12 óra előtt, vagyis második körben sem sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Másodszorra sem sikerült megválasztani a pápát
2025. május 07., szerda

A konklávé első napja: szerda este nyolc óra előtt nem száll fel az első füst

A pápaválasztó bíborosok szerda délután fél hatkor vonulnak be a Sixtus-kápolnába, ezért az első füst este nyolc óra előtt nem száll fel – írja az MTI Matteo Bruni szentszéki szóvivő közlésére hivatkozva.

A konklávé első napja: szerda este nyolc óra előtt nem száll fel az első füst
2025. május 07., szerda

Még egy háború? India rakétatámadást hajtott végre Pakisztán ellen

Az indiai kormány nemzetbiztonsági tanácsadója telefonon tájékoztatta az amerikai külügyminisztert a pakisztáni területen és Kasmír Pakisztánhoz tartozó területén végrehajtott katonai akcióról.

Még egy háború? India rakétatámadást hajtott végre Pakisztán ellen
2025. május 06., kedd

Pápaválasztás: békére szólítottak fel a bíborosok a konklávé előtti utolsó ülésükön

Mielőbbi tartós tűzszünetet, valamint előfeltételek és további késedelem nélküli békét sürgettek a konklávéra készülő bíborosok, akik a pápaválasztás előtti utolsó ülésüket ezzel a felhívással zárták kedden.

Pápaválasztás: békére szólítottak fel a bíborosok a konklávé előtti utolsó ülésükön
2025. május 05., hétfő

Pápaválasztás: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie

A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie – közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.

Pápaválasztás: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie
2025. május 05., hétfő

Pápaválasztás: szerdán kezdődik a konklávé

Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.

Pápaválasztás: szerdán kezdődik a konklávé