
A várakozásoknak megfelelően Ovidiu Silaghi parlamenti képviselőt javasolta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöksége a közlekedési minisztérium éléről pénteken lemondott Relu Fenechiu helyére.
2013. július 16., 18:212013. július 16., 18:21
Mint arról beszámoltunk, Fenechiu azt követően mondott le, hogy a legfelsőbb bíróság nem jogerősen öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, miután bizonyítottnak látta, hogy a kétezres évek elején cégein keresztül használt transzformátorokat adott el az Electrica Moldova áramszolgáltatónak olyan áron, mintha azok vadonat újak lettek volna, több mint hatmillió lejes kárt okozva a cégnek.
A PNL elnöksége 47 támogató és 5 ellenző voks mellett javasolta a közlekedési tárca élére Silaghit. A párt egyébként a nap folyamán korábban közleményt adott ki, amelyben azt tudatta, hogy a Silaghi ellen az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) által indított eljárás során a nagyváradi táblabíróság vagyonosodást vizsgáló bizottsága megalapozatlannak találta a vádakat, és jogerősen felmentette a politikust.
Mint arról beszámoltunk, az ANI azért indított eljárást Silaghi ellen, mert 2012 májusa és decembere között, amikor az első Ponta-kormányban közlekedési miniszter volt, 206 ezer lejes, igazolatlan eredetű vagyongyarapodást állapított meg az esetében. A nagyváradi táblabíróság azonban igazoltnak minősítette a pénz eredetét, és jogerősen elutasította az ANI arra vonatkozó kérését, hogy kobozzák el a szóban forgó összeget. Victor Ponta kormányfő mindazonáltal sejtetni engedte, hogy a decemberi választásokat követően az ANI-feljelentés miatt nem tartotta meg Silaghit a közlekedési tárca élén.
Silaghi kinevezéséről a keddi nap nap folyamán Victor Ponta és Traian Băsescu államfő is egyeztetett a Cotroceni-palotában. Ponta elmondta: az államfő azt mondta, a hét végéig megfontolja Silaghi kinevezését, kedden még sem a támogatásának, sem az ellenkezésének nem adott hangot. Mint ismeretes, a kormány tagjait a miniszterelnök javaslatára az államfő nevezi ki, és jogában áll elvetni azon jelölteket, akiknek a feddhetetlenségével kapcsolatosan kétségek merülnek fel.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!