
A bukaresti sajtó értesülései szerint már több ellenzéki polgármester is jelezte: a helyi választott elöljárók büntetlen pártváltását lehetővé tevő jogszabály nyomán átáll a kormánypártba. Köztük a legnagyobb név Marius Stan galaci polgármesteré, aki a PNL-ből az UNPR-be igazol át.
2014. szeptember 03., 18:452014. szeptember 03., 18:45
Eközben szerdán Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) társelnöke közölte: az ACL alkotmányellenesnek tartja a rendeletet, ezért mind azt, mind minden egyes átállást egyenként megtámadnak az alkotmánybíróságon, aminek nyomán a pártváltók elveszítik mandátumukat.
Ludovic Orban, a PNL alelnöke ugyanakkor jelezte: közigazgatási bíróságon is feljelentenek minden egyes átállót, azt kérve, hogy a bírák semmisítsék meg a pártváltók mandátumát. Szerdán egyébként Johannis és az ACL másik társelnöke, Vasile Blaga az EU-nagyköveteket is tájékoztatta a rendelettel kapcsolatos álláspontjáról.
Eközben Dean Thompson, az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének ügyvivője diplomatikusan megdorgálta a román kormányt a kedden hatályba lépett rendelet miatt. „Átlátható parlamenti eljárás szükséges a helyi választott elöljárók büntetlen pártváltását lehetővé tevő jogszabály ügyében” – szögezte le egy, a Gândul hírportálnak adott interjúban Thompson.
Az amerikai nagykövetség múlt csütörtökön csupán néhány órával a pártváltásra vonatkozó sürgősségi kormányrendelet elfogadása előtt tett közzé nyilatkozatot, amelyben aggodalmának adott hangot a lépés időzítése miatt – közeledik a novemberi államfőválasztás kampányának hivatalos kezdete –, és már akkor is az átlátható döntéshozatali folyamat mellett foglalt állást.
A kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a rendeletet, amely 45 napot ad a polgármestereknek és a helyi közgyűlési tagoknak, hogy eldöntsék, melyik pártban kívánnak tovább politizálni, és erre az időszakra felfüggeszti a mandátumvesztést, az ellenzék hevesen bírálja, mivel álláspontja szerint ez csupán arra jó, hogy a PSD zsarolás vagy ígérgetések révén magához csalogassa az ellenzéki elöljárókat.
A rendeletet az ombudsman támadhatja meg az alkotmánybíróságon. Victor Ciorbea, akit a jelenlegi kormány nevezett ki, kedden este közölte: még nem látta a kedden hatályba lépett rendelet szövegét, és legkorábban a jövő hét után lesz ideje vele foglalkozni.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!