
Fotó: Kristó Róbert
Ismét a korábbi, 22 400 forintos fejenkénti támogatási összeggel hirdeti meg a nemzetpolitikai államtitkárság a külhoni magyarság oktatási-nevelési támogatását – jelentette be Potápi Árpád János hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
2017. február 06., 16:402017. február 06., 16:40
A nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta: a Szülőföldön magyarul pályázat célja a magyar nyelvű oktatás és nevelés támogatása, és összege újra 22 400 forintnak (325 lej) felel meg az adott ország valutájában, egy költségvetési módosító indítványnak köszönhetően. Potápi Árpád János emlékeztetett arra, hogy a támogatás összege a költségvetési zárolások miatt az elmúlt két évben 17 200 forint volt fejenként.
Közlése szerint 2016-ban mintegy 240 ezer pályázat érkezett be 4,1 milliárd forint értékben. Jelezte: mintegy 1600 csángó magyar gyermek is részt vesz a programban. Ismertetése szerint támogatásra jogosultak azok az óvodáskorú gyerekek, akik a 2016/2017-es tanévtől magyar nyelvű nevelésben vesznek részt, valamint azok az általános- és középiskolás tanulók, akik 1998. augusztus 31-ét követő időszakban születtek, akkreditált oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányaikat magyar nyelven folytatják.
Egyedi elbírálással támogatást kaphatnak, akik fakultatív magyar nyelvű oktatásban részesülnek, mivel a lakóhelyükön napi bejárással elérhető távolságon belül nem megoldható a magyar oktatás.
Igénylési feltétel, hogy az érintettek a megfelelően kitöltött adatlapot eljuttassák a régiók szervezeteihez, Erdélyben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez (RMPSZ), Felvidéken a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez, Vajdaságban a Concordia Minoritatis Hungariae irodákhoz, Kárpátalján a KMKSZ Jótékonysági Alapítványhoz. Emellett szükséges még: érvényes személyazonosító okirat fénymásolata, iskola- óvodalátogatási igazolás eredeti példánya, a moldvai magyarok magyar nyelvű oktatásban való részvétele esetében iskolalátogatást igazoló irat, vagy az RMPSZ által kiállított igazolás.
A kiosztott háttéranyag szerint a hallgatói támogatás összege 2800 forint, s az a nappali tagozatos hallgató jogosult rá, aki Romániában működő felsőoktatási intézményben alap vagy magiszteri tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja. Kérdésre elmondta: törvényben meghatározott összegről van szó, módosítás lenne szüksége emeléséhez.
Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.
Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.
A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.
Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.
Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.
A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.
Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.
A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.
szóljon hozzá!