
A parlament hírszerzést felügyelő bizottsága hétfőn meghallgatja Florian Coldeát, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) ügyvivő vezetőjét annak nyomán, hogy a korrupcióval gyanúsított korábbi régiófejlesztési és idegenforgalmi miniszter, Elena Udrea egyrészt azzal vádolta meg, hogy ő áll az ellene indult ügyészségi eljárások mögött, másrészt azzal, hogy személyesen követelt félmillió eurót exférjétől, a szintén korrupciós gyanúba keveredett Dorin Cocoştól a szociáldemokrata párti Sebastian Ghiţă hírcsatornája, a România TV számára.
2015. február 03., 19:382015. február 03., 19:38
Udrea, aki egyben a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, hétfőn este a Gândul hírportálnak nyilatkozva azt mondta: Traian Băsescu akkori államfőt is tájékoztatta arról, hogy Florian Coldea, aki akkor a SRI helyettes vezetője volt – és aki George Maior múlt heti lemondását követően ügyvivőként irányítja a hírszerzést – félmillió eurót kért exférjétől, a szintén korrupciós gyanúba keveredett Dorin Cocoştól a szociáldemokrata párti Sebastian Ghiţă hírcsatornája, a România TV számára.
A politikusnő azt ugyanakkor nem árulta el, hogyan reagált erre az államfő. Udrea elmondta: onnan szerzett tudomást az ügyről, hogy volt férje megkérte, szervezzen számára találkozót Coldeával és Maiorral. Ő azonban nem hozta össze a megbeszélést. Azt is elmondta, hogy Ghiţă a börtönben is meglátogatta Cocoşt. Mint ismeretes, Udrea korábban azt mondta: Ghiţă közeli viszonyban van a SRI-vezetőkkel, és ő árulta el neki a háttér-információkat.
Mint arról beszámoltunk, Udrea ellen több ügyben is nyomoz az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). Először csütörtökön indult ellene eljárás pénzmosás és hamis vagyonbevallás leadása miatt, miután a gyanú szerint tudott arról, hogy férje közvetítőként működött közre korrupciós ügyletekben, és ezért jelentős összegeket kapott, amelyeket többek között kölcsönnek álcázva próbált eltüntetni.
Udrea ezt követően feljelentette Florian Coldeát, azt állítva, az ügyvivő SRI-vezér áll az ellene indított eljárás hátterében, mivel gyűlöli őt, ugyanis korábban „alternatív hírforrásként” működött az államfő számára a SRI-vel szemben. Udrea vagyonát időközben az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) is górcső alá vette.
Hétfőn kiderült: egy 2011-es, a fejlesztési tárca támogatásával rendezett ökölvívógála miatt a DNA bűnvádi eljárás jóváhagyását kéri Udrea ellen a képviselőháztól. A gyanú szerint az általa irányított fejlesztési tárca azon a címen, hogy a gálán az országimázst reklámozzák, kétmillió euróval támogatta a rendezvényt.
Valójában azonban a reklámkampányra az összeg töredékét használták fel, az összeg nagy része az ökölvívó-szövetség akkori elnöke, Rudel Obreja számlájára került, aki részben a rendezvényre, részben saját céljaira költötte azt. Obreját hétfőn este őrizetbe vették, Udrea ellen pedig befolyással üzérkedés és jogosulatlan haszonszerzés miatt indítanának eljárást.
Udrea két korábbi beosztottja – Ştefan Lungu tanácsos és Gheorghe Nastasia volt minisztériumi főtitkár – állítólag együttműködött az ügyészekkel, így esetükben csak házi őrizetbe helyezést kértek, Obreja és az ügyben szintén érintett lupényi polgármester, Cornel Resmeriţă esetében azonban előzetes letartóztatást.
Udrea szerint ez az ügy csak a megfélemlítését szolgálja, amiért „nekiment” Coldeának. Kedden azt mondta: nem csodálkozna, ha a „visszaélések” folytatódnának, és akár őrizetbe is vennék. Úgy vélte, a gála szervezésekor semmilyen törvénytelenség sem történt.
Az ügyben érintett Ion Ariton volt gazdasági miniszter is, aki a DNA szerint tíz állami céget utasított a gála támogatására. A szenátus jogi bizottsága tegnap kedvezően véleményezte a DNA kérését a bűnvádi eljárás beindítására ellene, akárcsak egy másik korrupciós ügyben érintett szenátortársa, Varujan Vosganian ügyében.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!