Megfellebbezhetik a MOGYE-kart felfüggesztő bírósági ítéletet

Markó Béla miniszterelnök-helyettes szerint a még hivatalában levő Ungureanu-kormánynak meg kell fellebbeznie a Marosvásárhelyi Táblabíróság döntését.

2012. május 06., 19:052012. május 06., 19:05

2012. május 07., 15:372012. május 07., 15:37

A táblabíróság pénteken hozott határozata végrehajtható, és öt napon belül fellebbezést lehet ellene benyújtani. A kar létrehozásáról szóló határozat felfüggesztése arra az időszakra szól, míg érdemben tárgyalja a bíróság azt a keresetet, melyben az egyetem vezető testületei a kormányhatározat hatálytalanítását kérték. Az ügy érdemi tárgyalására 2012. december 6-át jelölte ki a bíróság.

Markó Béla a hét végén visszaélésnek minősítette a táblabíróság döntését, amelyet úgy értelmezett: „könnyedén elhatározták”, hogy egy tanévvel elhalasztják a tanügyi törvény végrehajtását. Az RMDSZ volt elnöke hangsúlyozta, az Ungureanu-kormány a Ponta-kormány beiktatásáig (várhatóan hétfő estig) még hivatalban van, és ebben az időszakban fellebbeznie kell a határozatát felfüggesztő bírósági döntés ellen. Markó a per áthelyezésének a kérését is szükségesnek látta. Eközben Markó utódja, Kelemen Hunor szerint a MOGYE  magyar-angol karát létrehozó kormányhatározat felfüggesztéséről szóló bírósági döntés után szükségtelenné vált, hogy a majdani Ponta-kormány határozatot hozzon a MOGYE ügyében.

Különben Répás Zsuzsanna a napokban közölte: a magyar kormány nagyon fontosnak tartja, hogy legyen magyar nyelvű orvosképzés Erdélyben, és kiáll a MOGYE magyar oktatóinak és diákjainak küzdelme mellett. A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta, az egyetemi autonómiát tiszteletben kell tartani, de az egyetemeknek is tiszteletben kell tartaniuk a törvényeket, márpedig a tanügyi törvény szerint a MOGYE-n létre kell hozni az önálló magyar oktatási vonalat. „Minden tiszteletem azé a kitartó küzdelemé, amit a MOGYE magyar oktatói és diákjai folytatnak, és remélem, hogy ez sikerre fog vezetni. A magyar kormány nagyon fontosnak tartja, hogy legyen magyar nyelvű orvosképzés Erdélyben, és kiáll a MOGYE magyar oktatóinak és diákjainak küzdelme mellett. Románia lakosságának jelentős része magyar anyanyelvű, és számukra biztosítani kell a lehetőséget, hogy magyar nyelven fordulhassanak orvoshoz” – fejtette ki az MTI-nek a helyettes államtitkár.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés