Megérkeztek Magyarországra Nyirő József földi maradványai

Kedden délben Madriban, az Almudena köztemetőben Bucsi Szabó Edit magyar nagykövet és Németh Zoltán első beosztott jelenlétében került sor Nyirő József földi maradványainak exhumálására – tudatta Lukács Csaba, az újratemetés kommunikációs vezetője az MTI-vel. Felidézte, hogy az 1953-ban elhunyt magyar író egyik utolsó, szellemi végrendeletnek is tekinthető írásában úgy fogalmazott: „ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy az udvarhelyi temetőbe, vagy terítsd le az áldott földön, hogy attól is nőjön a fű, szebbüljön a világ.”

A székely író földi maradványainak hazaszállítása a rendszerváltást követően többször felmerült, de az elképzelések vagy pénzhiány, vagy technikai okok miatt meghiúsultak. Most a magyar Országgyűlés kezdeményezésére a madridi magyar nagykövetség kérte a sír feltárását. Az író földi maradványait tartalmazó, lezárt fémkoporsó szerda este érkezett meg Budapestre, a Liszt Ferenc-repülőtérre. A hamvakat május 24-én, a csíksomlyói búcsúra induló Boldogasszony zarándokvonattal szállítják Székelyföldre, a szervezők pedig azt tervezik, hogy Csíkszeredától Székelyudvarhelyig huszárok kísérik át, mert a két település között nincs vasútvonal. Korábban Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány vezetője, a Magyar Polgári Párt elnöke azt közölte, hogy az újratemetést Kövér László házelnök védnöksége alatt a magyar Országgyűlés Hivatala szervezi, a Székelyudvarhelyért Alapítvány pedig a székelyföldi társszervezői feladatokat látja el. „Gyakorlatilag Nyirő végrendeletének teszünk eleget és úgy vélem, a székely apostolnak itthon kell nyugodnia, és ezáltal egy olyan kérdést rendezünk, amivel tartozik a székelység, a magyarság Nyirőnek” – mondta a társszervező alapítvány elnöke.

Nyirő József erdélyi író, közíró, katolikus pap Székelyzsomboron született 1889-ben. 1928-tól az Erdélyi Helikon vezető munkatársa volt, a Benedek Elek körül tömörülő székely írócsoport egyik tagja. Székelyudvarhelyen épített otthont családjának, 1939-42 között a Keleti Újság felelős szerkesztője volt. 1941-ben – behívott képviselőként – a Magyar Országgyűlés tagja lett és Budapestre költözött. 1942-43-ban a jobboldali Magyar Erő főszerkesztője, 1944-ben a Magyar Ünnep című, szintén jobboldali lap főmunkatársa volt, majd nyugati emigrációba vonult. Egy ideig Németország nyugati megszállási övezetében élt, majd 1950-ben Madridba települt át, ahol a Spanyol Nemzeti Rádió magyar nyelvű adásainak munkatársa volt. Madridban hunyt el 1953-ban. Főbb művei: Jézusfaragó ember (novellák 1924), Az Isten igájában (regény 1926), A Kopjafák (novellák 1933), Uz Bence (regény 1933), Az én népem (regény 1935), A Havasok könyve (novellák 1936), Madéfalvi veszedelem (regény 1939), Néma küzdelem (regény 1944). Művei publikálását a román és magyar kommunista rendszer betiltotta, az írót a korabeli kultúrpolitika háborús bűnösnek bélyegezte. Az 1989-es fordulat után könyvei újra megjelentek Magyarországon, az Uz Bencét pedig 1992-ben a kolozsvári Dacia Kiadó is kiadta.