
A román hatóságok hétfői tájékoztatása szerint országszerte százhúsz település van elzárva a külvilágtól a vastag hóréteg miatt, több ezer iskolában szünetel az oktatás, és több mint kétszáz vonatjáratot töröltek.
2012. február 13., 18:262012. február 13., 18:26
Főleg a déli és keleti területeken, valamint Bukarestben vasárnap óta szinte megállás nélkül havazik, ami jelentős fennakadást okoz a közlekedésben. A román országutak kezelésével megbízott állami társaság közölte, hogy több nyugat-romániai és erdélyi útszakaszon tilos közlekedniük a 7,5 tonnánál nagyobb teherautóknak.
A korlátozás hétfőn délelőtt lépett érvénybe, és a DN7 jelzésű országút Nagylak és Déva, a DN13 jelzésű út Marosvásárhely és Brassó, a DN79 jelzésű út Nagyvárad és Arad, a DN76 jelzésű út Nagyvárad és Piski, valamint a DN1 jelzésű út Kolozsvár és Szászsebes közötti szakaszait érinti. A társaság szerint a korlátozásokat az időjárás függvényében oldják fel. A román hatóságok a havazás miatt hétfőn lezárták a 7,5 tonna feletti össztömegű tehergépjárművek előtt a nagylaki határátkelőhelyet is, a forgalomkorlátozás nyomán torlódásra lehet számítani a román-magyar határátkelőhelyek környékén.
Nem léphetnek be Romániába a Gyula-Varsánd közúti határátkelőnél sem a 7,5 tonnát meghaladó tehergépjárművek, a kamionokat a gyulai határátkelőhelyhez közeli, a 44-es számú főút mentén lévő teherparkolókba, terminálokba irányítják a határ részleges lezárása miatt. A 7,5 tonna össztömeget el nem érő gépjárművek, beleértve a személygépkocsikat is, csak téli gumiabroncsokkal és hólánccal léphetnek be Romániába a határátkelőnél.
Eközben a rendkívüli hóhelyzet által leginkább érintett Vrancea és Buzău megyében a külvilágtól elzárt 120 településből 23-ban részlegesen vagy teljes mértékben megszűnt az áramellátás, az ivóvíz biztosítása is nehézségekbe ütközik. Több mint hatvan országút le van zárva, akárcsak az A2-es autópálya a Bukarest és Feteşti közötti szakaszon. Tíz vasútvonalat is lezártak, a vonatok késéssel közlekednek, több mint kétszáz járatot töröltek. Bukarestben is komoly fennakadást okoz a havazás, bejelentették, hogy kedden valamennyi fővárosi iskolában szünetelni fog a tanítás. Hétfőn több mint 3800 romániai iskolában nem volt oktatás. Hét megyében kellett teljes mértékben felfüggeszteni a tanítást. A legfrissebb adatok szerint az országban az elmúlt három hétben 74 ember szenvedett fagyhalált, nagy részük az utcán fagyott meg.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!