
Fotó: Kristó Róbert
Pénteken utalják a pénzt a Szülőföldön magyarul program keretében azon családoknak, akik idén először kérvényezték a támogatást – számolt be Ady-Kovács-Ferenczi Noémi, a pályáztatást végző Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) munkatársa.
2016. november 21., 18:112016. november 21., 18:11
2016. november 21., 18:222016. november 21., 18:22
Elmondta, még mindig vannak a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást idén először igénylők, akik eddig vagy nem vették át az erre a célra szánt OTP-s bankkártyát, vagy még nem aktiválták azt. Számukra a támogatás átutalása e hét péntekén lesz, amennyiben addig aktiválják a bankkártyájukat. Akiknek akkora sem sikerül ez, azoknak december 28-án utalják a pénzt. Hozzátette, az előző évek tapasztalataira hagyatkozva, mindig vannak olyan családok, ahol elkésnek a kártya aktiválásával, ezért hosszabbítják meg a határidőket a kifizetésre vonatkozóan. A program jövő évi elindításával kapcsolatosan egyelőre még nincsen információ – közölte a programkoordinátor.
Idén 152 002-en igényelték a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást. Ebből 150 437 személynek (98,9 százalék) jóváhagyták a kérelmét a – magyar kormány támogatását folyósító – Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. irodáiban, 1565-nek (1,1 százalék) viszont elutasították. Ezt a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásra szánt összeget 148 836 tanuló és óvodás kapja, a támogatás értéke személyenként 17 200 forintnak megfelelő lej. 1601 egyetemista 2800 forintnak megfelelő lejt kap.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!