
Fotó: Nagy D. István
Márton Árpád háromszéki honatya szerint komoly veszélyeket rejt az állampolgári alapjogokra nézve a Büntető eljárási Törvénykönyv azon változata, amelyet a kormány sürgősségi eljárással készül elfogadtatni a törvényhozással.
2013. május 14., 12:382013. május 14., 12:38
Az erdővidéki parlamenti képviselő a napokban beszélt az új-régi törvénykönyvről, amelyet a kormány másik három kapcsolódó törvénytervezettel egy csomagban nyújtott be a közelmúltban, és amelyet sürgősségi eljárással kellett a bizottságoknak megtárgyalnia.
Márton Árpád elmondása szerint a tervezet összesen 220 módosító javaslatot jelent, a jelenleg hatályban lévő, pár éve elfogadott törvénykönyvhöz. A javasolt előírások tulajdonképpen visszaállítanák azt a jogszabálycsomagot, amelyet Monica Macovei minisztersége alatt fogadtak el, és amely mások mellett olyan előírásokat is tartalmaz, mint a lehallgatások engedélyezése minden egyes személy esetében. Magyarán – a honatya szerint – a kezdeményezők visszatérnének a rendőrállami módszerekhez, ami nem is annyira meglepő, hiszen Macovei maga is a rendszerváltás előtt volt államügyész, így az általa jegyzett törvénykönyv azoknak az időknek a szellemében íródott.
Márton Árpád főképp a lehallgatások „liberalizálását” tartja aggasztónak, hiszen ezáltal szabad út nyílik az önkényesen indítható (de egyben könnyen megindokolható) ügyészi eljárások irányába, arról nem is beszélve, hogy a hangfelvételeket akár zsarolási, befolyásolási célokra is fel lehet használni.
A honatya felhívta még a figyelmet egy fontos összetevőre, arra, hogy ez a csomag az egyetlen olyan törvényalkotási kezdeményezés, amit a kormány a parlament elé terjesztett decemberi beiktatása óta, ráadásul sürgősségileg el akarják fogadtatni. A Ponta-kabinet minden más törvényhozási tevékenységet sürgősségi és egyszerű rendeletekkel vagy határozatokkal oldott meg eddig – tette hozzá Márton.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
szóljon hozzá!