Markó kéri, oldják fel a fekete március dokumentumainak titkosítását

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Markó Béla, az RMDSZ elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette: kéri, oldják fel azoknak a dokumentumoknak a titkosítását, melyek az 1990. március 19-20-ai marosvásárhelyi eseményekre vonatkoznak.

Szőcs Lóránt

2010. március 11., 18:312010. március 11., 18:31

2010. április 08., 21:512010. április 08., 21:51

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Kifejtette, 1990. március 19-én és 20-án Marosvásárhelyen véres összetűzés volt a román és magyar nemzetiségűek között, ám „ez nem természetes módon robbant ki, hanem uszításra”, olyanok okozták, akiknek „a régi, 1989 előtti nomenklatúra tagjaiként érdekükben állt fenntartani a feszültséget és összetűzést kirobbantani a két etnikum között”.

Markó elmondta, hogy az összetűzéseknek több halottja és számos sebesültje volt, most, az események huszadik évfordulóján hangsúlyozni kell a történteket, és ki kell emelni ezek tanulságait.

Markó emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt kormányülésen a kabinet kivont a titkosítás alól egy sor 1989-es, olyan dokumentumot, amelyek korábban hozzáférhetetlenek voltak.

„Úgy gondolom, a marosvásárhelyi március 19–20-ai eseményekre vonatkozó iratcsomóknak is fel kell oldani a titkosítását, hogy megtudjuk, mi történt valójában, mit akartak elérni egyesek felbujtatással” – összegzett Markó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 20., szombat

Fizetőssé teszik a római Trevi-kutat – megvan, hogy mennyi pénz jöhet be

Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

Fizetőssé teszik a római Trevi-kutat – megvan, hogy mennyi pénz jöhet be
Hirdetés
2025. december 19., péntek

Közel százezer, EU-n kívüli vendégmunkást fogadhat be Románia 2026-ban

A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.

Közel százezer, EU-n kívüli vendégmunkást fogadhat be Románia 2026-ban
2025. december 19., péntek

Mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza 12 év alatt a külföldön dolgozó romániaiak

A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.

Mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza 12 év alatt a külföldön dolgozó romániaiak
2025. december 18., csütörtök

Kilenc hónap börtönre ítélte Wiz Khalifát a Konstanca megyei ítélőtábla

Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.

Kilenc hónap börtönre ítélte Wiz Khalifát a Konstanca megyei ítélőtábla
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Tucatnyi jó alkatrészt vett ki a járművekből egy magyarországi autószerelő

Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.

Tucatnyi jó alkatrészt vett ki a járművekből egy magyarországi autószerelő
2025. december 16., kedd

A drog, ami közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez

Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.

A drog, ami közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez
2025. december 15., hétfő

Régi filmekből ismerős hollywoodi színész-rendezőt és feleségét gyilkolhatták meg

A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.

Régi filmekből ismerős hollywoodi színész-rendezőt és feleségét gyilkolhatták meg
Hirdetés
2025. december 10., szerda

Kihívóan öltözködő lányokat megszégyenítő TikTok-trend hódít

Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.

Kihívóan öltözködő lányokat megszégyenítő TikTok-trend hódít
2025. december 08., hétfő

Meghalt a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is

A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.

Meghalt a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is
2025. december 08., hétfő

Végzetes üdülés: óriáshullámok okozták egy román állampolgár halálát Tenerifén

Megerősítette hétfőn a külügyminisztérium, hogy óriáshullámok okozták egy román állampolgár halálát Tenerifén.

Végzetes üdülés: óriáshullámok okozták egy román állampolgár halálát Tenerifén
Hirdetés