Markó Attila: nincs „személyes védelem”

Cáfolta a Krónikának Markó Attila RMDSZ-es képviselő, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő személyes védelmét élvezné Magyarországon az ellene zajló romániai ügyészi eljárás során. 

Balogh Levente

2015. február 10., 15:112015. február 10., 15:11

Mint arról beszámoltunk, Markó ügyvédje, Eugen Iordăchescu hétfőn a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva fogalmazott úgy, hogy Markó Budapesten tartózkodik, ahol a magyar miniszterelnök személyes védelme alatt áll.

„Ez egy szerencsétlen megfogalmazás az ügyvéd részéről. Természetesen nem személy vagy személyek, hanem az ügy mellett áll ki Magyarország. Ezt ugyan ki is fejtette az ügyvéd, de szerencsétlenül indított, ezért tekerték ki” – fejtette ki a Krónika kérdésére Markó. Hozzátette: a kiállás és a támogatás az ügyre, azaz a Mikó-per strasbourgi előkészítésére vonatkozik.

Mint ismeretes, Markó két bűnvádi eljárásban is érintett. Tavaly jogerősen három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, mivel a bíróság szerint a restitúciós bizottság tagjaként jogellenesen döntött a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásáról a református egyháznak.

Emellett azzal gyanúsítják, hogy 2011-ben a restitúciós testület tagjaként közreműködött abban, hogy egy bukaresti telek után törvénytelenül, valós árának háromszorosát fizessék ki kárpótlásként egy igénylőnek. Emiatt a DNA kérte a képviselőháztól Markó letartóztatásának jóváhagyását, aminek az alsóház eleget is tett. Markó ugyanakkor már bizonyította, hogy nem is vett részt az ominózus ülésen.

Ügyvédje szerint Magyarország azért biztosít számára védelmet, mert úgy értékelik, sérül a méltányos igazságügyi eljáráshoz való joga, és a Székely Mikó Kollégium újraállamosítását is felróják Romániának. A jogász szerint Budapest úgy értékeli, a Mikó-ügyben egyrészt a tulajdonhoz való jog sérült, másrészt a méltányos igazságügyi eljáráshoz való jog. Egyúttal felszólítja a romániai illetékeseket, ne államosítsák az iskola épületét.

Az ügyben megszólalt kedden Robert Cazanciuc igazságügy-miniszter is, aki azt mondta: nem tudja, hol tartózkodik Markó, de ha a DNA kikéri a honatyát, akkor „nincs helye alkunak, mivel minden EU-tagállamnak kötelessége tiszteletben tartani egy másik tagállamból érkező kiadatási kérelmet”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés