Marga lemondott a Román Kulturális Intézet éléről

Véget ért Andrei Marga kilenc hónapos pályafutása a Román Kulturális Intézet (ICR) élén. A szenátus kulturális és külügyi bizottságának tegnapi együttes ülésén a testületek az igazgató visszahívására tettek javaslatot a felsőház állandó tanácsának, amely arról hivatott dönteni, hogy a szenátus plénuma elé viszi-e az előterjesztést.

Rostás Szabolcs

2013. június 17., 19:002013. június 17., 19:00

Georgică Severin, a kulturális bizottság szociáldemokrata (PSD) elnöke a zárt ajtók mögött lezajlott ülés után közölte, azért határoztak Marga és két helyettese leváltásáról, mert az általa irányított intézet hiányos jelentést bocsátott a szenátus rendelkezésére az intézmény tavalyi tevékenységéről és pénzügyi mérlegéről. Andrei Marga azonban nem várta meg, amíg a szenátus meneszti: az ICR délután közleményben jelentette be, hogy a filozófus lemondott az igazgatói posztról. 

A hivatalos indoklás amúgy csak ürügy volt a PSD számára annak érdekében, hogy eltávolítsa posztjáról a koalíciós partner liberálisok által támogatott kolozsvári filozófust. A szociáldemokraták már hosszabb ideje tarthatatlannak tartják az ICR-n belül uralkodó állapotokat: szerintük Marga diktatórikus módon, mindenféle koncepció nélkül irányítja az intézményt, ráadásul a külföldi fiókintézetek éléről előzetes kiértékelő nélkül távolítja el a román kultúra népszerűsítésére hivatott vezető munkatársakat, akik helyett politikai alapon nevez ki utódokat.

Marga „kilövési engedélyét” Victor Ponta miniszterelnök adta meg a múlt héten, amikor a kormány ülésén felkérte a kulturális, valamint a külügyminisztert, hogy elemezzék a kulturális intézet tevékenységét, tegyenek javaslatot a szükséges lépésekre – beleértve a politikaiakat is. „Sajnos nem mennek jól a dolgok az intézet háza táján” – állapította meg a kormányfő. Ezt követően Cosmin Nicula, a szenátus pénzügyi bizottságának szintén PSD-s elnöke keményen kitámadta a Marga-vezette intézetet, amely szerinte mindössze egy „fecnit” tett le a felsőház asztalára tavalyi tevékenységéről.

Miközben a liberálisok mindvégig igyekeztek tartani a hátukat Margáért, az USL számára egyre kényelmetlenebbé vált a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem volt rektorának rovott múltja. Bár a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) tavaly megállapította, hogy nem működött együtt a kommunista titkosszolgálattal, számos hivatalos dokumentum bizonyítja, hogy Margát már 1977-ben beszervezte a politikai rendőrség, amelynek többek között Horia és Mureşan fedőnéven jelentett.

Amúgy az ICR igazgatója saját menesztését könnyítette meg azzal, hogy tegnap lassú vízfejnek nevezte a külügyminisztériumot. Hiszen tudvalevő, hogy tavaly augusztusban azért kellett átadnia a külügyminiszteri posztot a PSD-s Titus Corlăţeannak, mert néhány hónap alatt kiderült az alkalmatlansága. Különben Marga szeptemberben botrányos körülmények között vette át az ICR irányítását: miután a Ponta-kabinet kivonta az intézetet az elnöki hivatal hatásköre alól, és áthelyezte a szenátus felügyeletébe, Horia Roman Patapievici-csel az élen lemondott a teljes vezetőség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés