
Fotó: Kristó Róbert
Várhatóan március 30-tól vezetik be a hőenergetikai tanúsítványokat – nyilatkozta Ioan Andreica, a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium államtitkára, hozzáfűzte, intézményük azt javasolja, hogy a közelmúltban hőszigetelt tömbházak esetében ne legyen kötelező a bizonylat.
2010. február 17., 17:112010. február 17., 17:11
2010. március 08., 17:272010. március 08., 17:27
Fotó: Kristó Róbert
„Megvannak a számítógépes programjaink, az útmutatók és a törvények, technikai szempontból felkészültünk, de nehéz megmondani, hogy jelenleg van-e elegendő szakember. Azt majd a piac dönti el, hány ilyen felméréssel foglalkozó szakértőre van szükség” – emelte ki Andreica. Kifejtette, már megkezdődtek a beiratkozások arra a képzésre, amelyet februárban és márciusban szerveznek, és ahol kétszázan kapnak engedélyt a bizonylat kibocsátására. Nem kívánják futószalagon gyártani a szakembereket, vizsgázniuk kell azoknak, akik ilyen engedéllyel kívánnak rendelkezni. „Ha lesz lehetőség bevezetni a kötelező bizonylatot úgy, hogy ne legyen fennakadás az ingatlanpiacon, akkor március 30-át javasoljuk” – mondta az államtitkár.
Elena Udrea, a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium vezetője pénteken azt jelentette ki, hogy reméli egy hónapon belül bevezethetik az energetikai tanúsítványokat, mert hatékony számítási programokat sikerült beszerezniük, és nőtt az engedélyt szerző szakemberek száma is.
Andreica ugyanakkor azt is megerősítette, hogy a miniszter egy héten belül rendeletet ad ki, amellyel jóváhagyják az energetikai bizonylatokról szóló törvény alkalmazási normáit. Elmondása szerint ebben javasolják majd, hogy ne tíz, hanem csak ötéves régiséggel kelljen rendelkezniük azoknak, akik felmérési jogosítványt kívánnak szerezni, és azt is, hogy azoknak a tömbházaknál, amelyeknél már elkészítették a bizonylatot, vagy amelyeket nemrég hőszigeteltek ne legyen szükség tanúsítványra. Romániában jelen pillanatban 620 felmérési szakember van.
Hivatalos források két hete azt nyilatkozták a Mediafaxnak, hogy a kormány elhalasztotta a lakások adásvételénél kötelező energetikai bizonylat bevezetését, mert úgy ítélték meg, hogy a rendelkezések nem egyértelműek, a felmérő szakemberek száma pedig nem elegendő. Ugyanazok a források tudni vélték, hogy a kormány kéri az Európai Bizottságtól, három hónappal halaszthassa el törvény életbeléptetését. A halasztást megerősítette a környezetvédelmi miniszter és a kormányszóvivő is.
A 2005/372 törvény előírja, hogy egy ingatlan adásvételénél, bérbeadásánál kötelező felmutatni az épület, lakás hőenergetikai tanúsítványát. A vásárló vagy bérlő ebből tájékozódhat az épület energetikai hatékonyságáról. A törvénynek 2010. január elsején kellett volna életbe lépnie, de a kormány decemberben egy évvel elhalasztotta az alkalmazást. A döntés azt követően született, hogy a Közjegyzők Országos Egyesülete jelezte, 5–10 százalékkal nőhet a régi lakások ára, és zárolódhat az ingatlanpiac.
Utóbb kiderült, Romániának követnie kell az EP előírásait, és március 1-től be kell vezetnie a kötelező energetikai bizonylatokat. Egy hőenergetikai tanúsítvány tíz évig érvényes, és csak hitelesített szakértő állíthatja ki.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!