
Fotó: Kristó Róbert
Kedden este még javában tartott Elena Udrea volt fejlesztési miniszter, Traian Băsescu korábbi államfő bizalmasa délben kezdődött kihallgatása az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályon (DNA).
2015. február 10., 19:322015. február 10., 19:32
2015. február 10., 21:252015. február 10., 21:25
A kihallgatásra annak nyomán kerülhetett sor, hogy hétfőn a képviselőház maratoni, késő estig tartó ülésen jóváhagyta a politikusnő elleni bűnvádi eljárást, illetve előzetes letartóztatásba helyezését az őt érintő korrupciós ügyek miatt. Az ülés azért nyúlt hosszúra, mert a DNA összesen hat kérést terjesztett az alsóház elé Udrea ügyében, a honatyáknak pedig egyenként mindegyik témakörben hagyományos módon, golyós szavazással kellett dönteniük.
A DNA két ügyben, egy, számos volt minisztert is érintő szoftverbeszerzési panamában, illetve egy gyanús körülmények között, a fejlesztési minisztérium pénzéből megrendezett ökölvívógála ügyében is korrupcióval gyanúsítja a volt minisztert. Mivel a hatályos jogszabályok értelmében egy parlamenti mandátummal rendelkező korábbi tárcavezető ellen csak akkor indítható bűnvádi eljárás, illetve akkor vehető őrizetbe, ha ezt a parlament illetékes kamarája is jóváhagyja, a DNA mindkét esetben kérte a bűnvádi eljárás jóváhagyását, valamint az előzetes letartóztatásba helyezés engedélyezését. Emellett az ökölvívógála témájában a nyomozás kiterjesztésének jóváhagyását is kérték, illetve azt, hogy a bírósági felügyeletről szóló döntést előzetes letartóztatásra változtathassák.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!