
Alig több mint egy héttel súlyos balesete után kiengedték Miklós Edit alpesi sízőt a kórházból. Az ausztriai pályán nagyot bukott és súlyos sérülést szenvedett versenyző Csíkszeredában lábadozik.
2017. január 23., 19:452017. január 23., 19:45
A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint a 28 éves versenyző a következő időszakban szülővárosában, Csíkszeredában gyógytornászával, Zakariás Évával dolgozik, és ha a tervek szerint alakul a felépülése, akkor várhatóan szeptemberben síelhet újra.
Január 15-én az ausztriai Altenmarkt-Zauchenseeben rendezett lesikló versenyt megelőző hivatalos edzésen a budapesti MTK sportolójának egy jobb kanyarban szétcsúszott a lába, majd nagyot esett, egyik léce ráadásul nem oldott le és a havon csúszva nekisodródott egy kapunak is.
Mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol kiderült, a jobb térdében a keresztszalag-szakadás mellett egy csontdarab letört, továbbá porcsérülést is szenvedett, illetve a bal térdében is sérültek a szalagok. Miklós Editet még aznap megoperálták egy Innsbruck melletti magánklinikán, amelyet most hagyhatott el.
A vk-viadalokon kétszer dobogós, olimpiai hetedik helyezett síző céljai a súlyos sérülés ellenére nem változtak, jövőre olimpiai bajnok szeretne lenni Pjongcsangban.
Pánik tört ki egy németországi autópályán, miután egy ittas román sofőr közel 30 kilométeren át a forgalommal szemben vezetett. Összefogással tudták feltartóztatni.
Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.
Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.
Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.
Egy román állampolgár is van a svájci Crans-Montana üdülőtelepen szilveszter éjszakáján történt tűzeset halálos áldozatai között – tájékoztatott vasárnap a külügyminisztérium.
Az Egyesült Államok átmenetileg átveszi Venezuela irányítását, amíg nem sikerül „biztonságos, megfelelő és megfontolt” politikai átmenetet végrehajtani az országban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton a Fehér Házban sajtótájékoztatón.
Az Egyesült Államokban állítják bíróság elé Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, akik ellen New Yorkban emeltek vádat – közölte Pam Bondi amerikai igazságügyi miniszter szombaton a közösségi médiában.
Az Amerikai Egyesült Államok sikeresen végrehajtott egy nagyszabású támadást Venezuela és vezetője, Nicolás Maduro elnök ellen, akit feleségével együtt elfogtak és repülővel elszállítottak az országból.
A berni román nagykövetség felvette a kapcsolatot egy román állampolgár családjával, akit eltűntnek nyilvánítottak a svájci Crans-Montana üdülőhelyen történt tragikus szilveszteri tűzeset nyomán.
A kormány 2026-ban 90 ezer EU-n kívüli vendégmunkás számára teszi lehetővé a romániai munkavállalást – számolt be a Bolojan-kabinet keddi ülése után a munkaügyi minisztérium.
szóljon hozzá!