Ki döntse el, hogy milyen nyelven tanuljon a magyar diák?

A szakbizottság vitái után a tanügyi törvénytervezet május 17-én, hétfő délután már a képviselőház plénuma elé kerül. A múlt pénteki szavazáskor a szakbizottsági jelentést 16–10 arányban, 5 tartózkodás mellett fogadta el a testület.

Hajnal Csilla (R)

2010. május 17., 12:582010. május 17., 12:58

2010. június 06., 16:512010. június 06., 16:51

Galéria

Nem szenvedett radikálisabb módosításokat az oktatási törvénytervezet szakbizottság által elfogadott szövege, a jogszabálytervezet megőrizte a kormány szándékát – fejtette ki a sajtónak Daniel Funeriu, oktatásügyi miniszter. A tárcavezető szerint fontos intézkedésnek számít az előkészítő osztály bevezetése, valamint a 9. osztály áttétele az általános iskolai rendszerbe. Ez utóbbival nem értett egyet az oktatási bizottság szociáldemokrata elnöke, Cristian Dumitrescu, aki szerint nem kellene a középiskolai éveket háromra csökkenteni, továbbá a tanárok tituláris vizsgáival kapcsolatban hozott döntéssel sincs megelégedve a politikus.

„Félreszavazás” semlegesítve

Kötő József, a testület RMDSZ-es alelnöke szerint a tervezet tiszteletben tartja a pluralizmus elvét, főleg ami a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatást illeti. Az elmúlt napokban azonban pontosan ennek az ellentétét bizonyította az a „félreszavazás”, amikor egy demokrata-liberális honatya miatt elfogadtak egy olyan bekezdést, amely előírja, hogy a kisebbségi iskolákban Románia földrajzát és történelmét V. osztálytól az állam nyelvén kell tanítani. Majd a 16–15 arányban elfogadott cikkelyt az RMDSZ fellépésének köszönhetően egy másik paragrafussal helyettesítették, miszerint a kisebbségi gyerekek a román nyelv és irodalom kivételével minden tantárgyat anyanyelvükön tanulhatnak. „Erős a román nemzet, így nem kell aggodalmaskodni amiatt, hogy egy kisebbség nyelvén tanítanak tantárgyakat – jelentette ki az oktatásügyi miniszter.

Döntse el a lakosság?

Akadnak azonban olyan liberális képviselők is Adriana Săftoiu és Cristian Adomniţei személyében, akik arra kérték Traian Băsescu államfőt, hogy írjon ki népszavazást a kérdéssel kapcsolatban, vagyis döntse el a lakosság, hogy Románia történelmét és földrajzát lehet-e a kisebbségek anyanyelvén oktatni vagy sem? A parlamentnek május 26-ig kell elfogadnia a jogszabályt, az oktatásügyi törvény esetében a szenátusé a döntő szerep.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés