Hirdetés
Hirdetés

Maia Sandu nyerte a moldovai elnökválasztást

•  Fotó: Facebook/Maia Sandu

Fotó: Facebook/Maia Sandu

Maia Sandu nyerte a Moldovai Köztársaságban megszervezett vasárnapi elnökválasztást. Újrázhat az államfői székben a jelenlegi elnök.

Székelyhon

2024. november 04., 10:572024. november 04., 10:57

A Moldovai Köztársaság Központi Választási Bizottságának honlapja szerint a leadott szavazatok 99,68 százalékának megszámlálása után

Maia Sandu a szavazatok 55,35 százalékát, ellenfele, Alexandr Stoianoglo pedig 44,65 százalékát kapta a moldovai elnökválasztásokon.

Sandu a Nyugat-barát Akció és Szolidaritás Pártja (PAS) színeiben indult, míg Stoianoglo a Moszkva-pártinak mondott, szocialista színekben.

Az eredmény érdekessége, hogy Stoianoglo az országban leadott szavazatok alapján az első helyen állt: valamivel több mint 30 ezer szavazattal kapott többet Sandunál Moldovában, így az ottani voksok alapján 51 százalékot szerzett.

Csakhogy a külföldön – jórészt Nyugat-Európában – élő moldovaiak közül több mint 330 ezren vettek részt a választáson, közel százezerrel többen, mint az első fordulóban. Ők pedig közismerten Sandut támogatják: voksaik 82 százalékát kapta a hivatalban lévő államfő, míg két hete csupán 70 százalékát – írja a Krónika.

Hirdetés

Maia Sandu vasárnap éjfél után jelent meg a sajtó előtt Chișinăuban, hogy győzelmi beszédet tartson. Kifejtette, meghallotta a polgárok hangját, hogy sok tennivaló van az országban, és köszönetet mondott mindenkinek, „aki elment szavazni”, függetlenül attól, hogy kire szavazott.

Idézet
Megmentettétek Moldovát!

– üzente a választóknak.

Klaus Iohannis államfő hétfőn reggel gratulált Maia Sandunak a győzelméhez. „Gratulálok Maia Sandunak a történelmi győzelméhez! A román nép a Moldovai Köztársaság állampolgáraival együtt éli meg ezt a sikert, amely visszafordíthatatlanul az európai családba ágyazza be az ország sorsát” – idézi az Agerpres hírügynökség Iohannis X (Twitter) platformra tett bejegyzését.

Marcel Ciolacu román miniszterelnök (PSD) a Facebookon gratulált Maia Sandunak a moldovai államfőválasztásokon aratott győzelméhez. „Teljes szívemből gratulálok a moldovai népnek és gratulálok Maia Sandunak a hatalmas győzelemhez! A moldovaiak szerte a világon ma történelmet írtak. Ismét bebizonyították az egész világ előtt, hogy nemcsak bátrak, hanem teljes mértékben hisznek európai jövőjükben!” – olvasható a román kormányfő bejegyzésében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Máris találkozott Nicușor Dan António Guterresszel, az ENSZ főtitkárával

Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.

Máris találkozott Nicușor Dan António Guterresszel, az ENSZ főtitkárával
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Kárpáti Nyolcak (C8) néven új politikai és gazdasági kezdeményezés jött létre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak (C8) néven új politikai és gazdasági kezdeményezés jött létre
2026. szeptember 16., szerda

Érzelmes dicséretet kapott Magyarország Ursula von der Leyentől

Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.

Érzelmes dicséretet kapott Magyarország Ursula von der Leyentől
2026. szeptember 15., kedd

Megemelte a fizetéseket Leó pápa, ennyit kapnak most a vatikáni beosztásban dolgozók

XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.

Megemelte a fizetéseket Leó pápa, ennyit kapnak most a vatikáni beosztásban dolgozók
Hirdetés
2026. szeptember 07., hétfő

Nem engedi III. Károly király, hogy Harry és Meghan ismét a királyi család tagjaként dolgozzon

A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.

Nem engedi III. Károly király, hogy Harry és Meghan ismét a királyi család tagjaként dolgozzon
2026. szeptember 07., hétfő

Megtalált karikagyűrű alapján keresik a világháborúban elesett magyar katona hozzátartozóit

Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.

Megtalált karikagyűrű alapján keresik a világháborúban elesett magyar katona hozzátartozóit
2026. augusztus 30., vasárnap

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben

Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben
2026. augusztus 27., csütörtök

Meghalt srebrenicai népirtásért felelős Ratko Mladić

Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.

Meghalt srebrenicai népirtásért felelős Ratko Mladić
2026. augusztus 27., csütörtök

Már több mint 200 áldozata van a nepáli áradásnak, több mint 1300 embert még keresnek

Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .

Már több mint 200 áldozata van a nepáli áradásnak, több mint 1300 embert még keresnek
Hirdetés