
Fotó: Kocsis Boldizsár János
Eddig két országban gyűlt össze a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése sikeréhez elengedhetetlen számú aláírás. Az akció irányítói horvátországi, szlovéniai támogatásban, illetve a balti államokban élő oroszok segítségében is bíznak.
2020. március 04., 21:522020. március 04., 21:52
Magyarország után Románia is „kizöldült” a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) európai polgári kezdeményezését támogatók virtuális térképén:
– jelentette be szerdai sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke. Ferencz Csaba elmondta, Magyarországon ezer százaléknál tart a támogató aláírások száma, Szlovákiában a kötelező kvóta 60 százaléka gyűlt eddig össze.
A kezdeményezők a Kárpát-medencéből, vagyis az anyaországból és az elcsatolt területekről remélik összegyűjteni a szükséges egymillió aláírást, de mivel legalább hét uniós tagországban el kell érni a lakosság szerint meghatározott minimális aláírásszámot, Horvátországra, Szlovéniára és a balti államokra is számítanak. A kisebb tagállamokban mozgósítanak, mert azokban a lakosság arányához viszonyítva kisebb a kvóta, és könnyebb teljesíteni.
Fotó: Kocsis Boldizsár János
Horvátországban és Szlovéniában az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) vállalta, hogy megszervezi az aláírásgyűjtést, a balti államokban az orosz kisebbségre számítanak. Ferencz Csaba szerint intenzív kampány zajlik az elektronikus médiatérben. Nemcsak magyarul, hiszen összeurópai ügy, hogy a nemzeti régiók felkerüljenek Európa térképére, és olyan mechanizmusokat alakítsanak ki, hogy az ott élők megőrizhessék identitásukat. Az SZNT alelnöke hozzátette, Romániában a legbonyolultabb az aláírásív: nyolc adatot kell megadni, miközben Magyarországon csak hármat, de így is egy perc alatt támogatni lehet a kezdeményezést.
– emlékeztetett az SZNT alelnöke.
Dabis Attila: megvan csaknem félmillió aláírás
Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi biztosa az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában az MTI szerint közölte, online már csaknem 200 ezren szignálták a kezdeményezést, és további mintegy 300 ezer aláírás gyűlt össze papíralapon. Az online szignókat a nemzetiregiok.eu weboldalon várják. Egyébként szerdán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) is csatlakozott a Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiók védelméért indított európai polgári kezdeményezéshez, és tagjait is arra buzdítja, hogy írják alá azt.
Újra bevezeti a kötelező sorkatonai szolgálatot a Romániával délnyugatról határos Szerbia. Idén decembertől vagy jövő év márciustól tervezik újraindítani.
Megvásárolja a medgyesi Automecanica Rt. többségi részvénycsomagját a török Otokar. A Koç Grouphoz tartozó Otokar a szárazföldi harcászati eszközök legnagyobb törökországi exportőre.
Egy ember meghalt, négyen súlyosan megsérültek kedden este Barcelona térségben egy újabb spanyolországi vonatbalesetben – közölte a katalán rendőrség.
Két román állampolgár könnyebb sérüléseket szenvedett a spanyolországi Córdoba térségében történt vasúti balesetben – erősítette meg hétfőn a külügyminisztérium.
Halálos vonatbaleset történt a dél-spanyolországi Córdoba közelében, amelyben legkevesebb 39 ember életét vesztette, a sérültek száma hetven fölött van, legalább 24 ember sérülése súlyos, közülük négy kiskorú – írja az EFE spanyol hírügynökség.
Pánik tört ki egy németországi autópályán, miután egy ittas román sofőr közel 30 kilométeren át a forgalommal szemben vezetett. Összefogással tudták feltartóztatni.
Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.
Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.
Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.
Egy román állampolgár is van a svájci Crans-Montana üdülőtelepen szilveszter éjszakáján történt tűzeset halálos áldozatai között – tájékoztatott vasárnap a külügyminisztérium.
szóljon hozzá!