
Hét, Magyarországon bujkáló romániai bűnelkövetőt fogott el a rendőrség – jelentették be a körözött emberek felkutatásában együttműködő Szabolcs-Szatmár-Bereg-, illetve a romániai Szatmár Megyei Rendőr-főkapitányság vezetői kedden sajtótájékoztatón, Nyíregyházán.
2012. március 27., 20:052012. március 27., 20:05
Tarcsa Csaba ezredes, szabolcsi főkapitány elmondta: a román rendőrség a múlt év végén kereste meg a magyar társhatóságot azzal, hogy tíz, a szomszédos országban körözött bűnelkövető Magyarországon bujkál. Elfogásukhoz adatokat is átadtak. Ioan Constantin Taloş ezredes, a romániai Szatmár megye rendőrfőkapitányának tájékoztatása szerint „példás az együttműködés” a két egymással szomszédos megyei főkapitányság között, és a jó kapcsolat, a rendszeres információcsere hatékonyabb fellépést tesz lehetővé a határokon átnyúló bűnözés ellen.
Tarcsa Csaba közlése szerint a szabolcsi főkapitányságon az országban elsőként, 2005-ben alakult speciálisan képzett csoport foglalkozik a hatóságok elől régóta bujkáló bűnelkövetők felkutatásával. A csoporthoz tartozó három nyomozó találta meg a Romániában körözött, Magyarország különböző településein bujkáló, hét körözött személyt is, míg három ember felkutatása még tart. Bajusz Attila alezredes kiemelt főnyomozó közlése szerint a román állampolgárokat, illetve ottani magyar nemzetiségű bűnözőket Besnyőn, Csengerben, Nyírbátorban, Nyíregyházán, Nagykőrösön és Budapesten találták meg; a fővárosban közülük ketten éltek a többiekhez hasonlóan hamis okmányokkal, álnéven.
A 30–50 év közötti bűnelkövetőket hazájukban rablás, csalás, lopás és kábítószerrel összefüggő bűncselekmény miatt keresték; elfogásuk után valamennyiüket átadták a Szatmár Megyei Rendőr-főkapitányságnak. A magyar rendőrség a román társhatósággal a keresett bűnelkövetők elfogására az információk mellett fényképeket, ujjlenyomatot, sőt még DNS-mintát is cserélnek, így nagyon hatékony a „célszemélyek” felkutatása mindkét országban. A román rendőrség legutóbb például Aradon fogott el így egy nyírségi bűnözőt, aki hamis okmányokkal élt a városban.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!