
Az aktív szavazók nyilatkozatai alapján jelenleg a FIDESZ 49, az MSZP 12, a Jobbik 9 százalékot szerezne, ha most szerveznék meg a választásokat. A többi párt esetében még nem világos, hogy elérik-e a bejutási küszöböt – derül ki a Nézőpont Intézet folyó héten készített közvélemény kutatásából.
2010. március 11., 15:212010. március 11., 15:21
2010. április 08., 21:512010. április 08., 21:51
Egyelőre az aktív szavazók több mint egynegyede (26 százaléka) nem tudja, vagy nem mondja meg, kire szavazna – mutat rá továbbá a legfeljebb 3,2%-os hibahatáros pontossággal elvégzett felmérés. Az MDF és az SZDSZ a mostani eredmények alapján nem éri el a bejutási küszöböt.
A 2009-es EP választásokra létrejövő új alakulat, a Lehet Más a Politika (LMP) nevű párt esetében érdekes a helyzet, mivel az el nem kötelezett szavazók válaszai alapján az alakulat akár 9 százalékot is elérhetne a választásokon. A szakemberek viszont azt állapítják meg, hogy a „karakternélkülisége és politikusainak ismeretlensége” miatt nem tud majd kitörni a „küszöb alatt tanyázó” kispártok közül.
Az aktív szavazók tanácstalan táborának nagysága miatt azonban, akár az SZDSZ és az MDF is elérheti az öt százalékos küszöböt.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!