Magyarország mentesülhet a kohéziós alapok felfüggesztése alól

Az Európai Bizottság indítványozza: oldják fel azt a korábbi uniós döntést, amely Magyarország vonatkozásában a kohéziós támogatási összegek folyósításának jövő évtől bevezetendő, részleges felfüggesztését helyezte kilátásba – közölte szerdán Brüsszelben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.

2012. május 30., 18:092012. május 30., 18:09

Az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének vezetője ezt azzal indokolta, hogy Magyarország immár hatékony lépéseket tett a túlzott költségvetési hiány ellen. Barroso azután tartott sajtótájékoztatót, hogy közzétették az uniós tagállamok gazdaságáról készített helyzetértékelést és az egyes országokra szabott ajánlásokat, a biztosok testülete pedig ennek nyomán következtetéseket vont le és döntéseket hozott.

Olli Rehn gazdasági-pénzügyi bizottsági alelnök külön tartott sajtótájékoztatót, és ő is megemlítette, hogy a magyar intézkedési tervek ismeretében a brüsszeli bizottság indítványozni tudja a fegyelmező célú döntés visszavonását. Rehn ugyanakkor Magyarországot is felsorolta azon uniós tagországok között, ahol az Európai Bizottság súlyos makrogazdasági egyensúlyhiányt tapasztal. Magyar vonatkozásban ez az egyensúlyhiány Brüsszel szerint főként a beruházási pozíciókkal kapcsolatban tükröződik. Az Európai Bizottság február 22-én javasolta az uniós tagállami kormányokat képviselő Tanácsnak, hogy függesszék fel 495 millió euró Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit. Magyarországgal szemben 2004 – vagyis EU-csatlakozása óta – folyamatosan úgynevezett túlzottdeficit-eljárás van érvényben.

A tagországok pénzügyminiszterei március 13-án jóváhagyták a kohéziós támogatás felfüggesztését a következő évtől, de egyben úgy döntöttek, hogy amennyiben Magyarország megteszi a szükséges kiigazító lépéseket, az intézkedést már idén júniusban hatályon kívül helyezik. Ez volt az első alkalom, hogy története során az EU túlzottdeficit-eljárás keretében kohéziós források befagyasztásáról döntött, még ha csupán a jövőre nézve és feltételesen is.

Ezután Magyarország – miként a többi tagország is – az újabb keletű, szorosabb gazdasági-pénzügyi koordináció jegyében eljuttatta Brüsszelbe saját nemzeti reformprogramját, amely mélyreható szerkezeti átalakítást tartalmaz. Erre reagálásként tette most közzé az uniós testület az egyes országok értékelését és a megfogalmazott ajánlásokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés