Magyarok Istene, segíts!

– Az előadáson többször is említette utazásait. Hány országba jutott el?

– Pontosan nem tudom megmondani. Egy ideig számon tartottam, de amióta megnyíltak a határok, és Európában szabadon mozoghatunk, abbahagytam a követést. Ausztrália kivételével minden világrészen megfordultam, emlékezetesek voltak kínai és amerikai útjaim. Noha az Újvilágban ötször jártam, Izraelbe pedig hat alkalommal jutottam el, a legkedvesebb számomra mégis Magyarország maradt és a Kárpát-medence. A Gyermekmentő Szolgálatnál 1991 óta a a sportot képviselem, így támogatom, hogy egy értékes kezdeményezés alapján, az erdélyi gyerekek győztes focicsapata Gyermeknapon Magyarországra jöhessen. Ilyenkor elvisszük őket a Hősök terére, a Citadellára, s a Balatonhoz is. Fontos, hogy a mai rohanó világban a gyerekek ne csak a futballpályát és a labdát lássák. Azon dolgozom, hogy minél jobban megismerjük egymást, a magyar gyerekek eljussanak Erdélybe és fordítva.

– Annak idején mindig az Aranycsapathoz méltó fogadtatásban volt részük?

– Általában előkelő szállókban laktunk, a hotel vezetőinek pedig elemi érdeke volt, hogy jól érezzük magunkat. Más csapattal ellentétben szakácsot nem vittünk magunkkal, a sportorvos feladata volt az étkezések összeállítása. Legfeljebb a „nem magyaros” fogásokra panaszkodhattunk. Szokatlan menüket is megkóstoltunk, Alma Atában például tevehúst kínáltak. Sok helyen jobb is volt, hogy nem tudtuk, mit is eszünk. Nem vagyok válogatós, kedvenc ételem a mákos tészta és a szárnyasokból készült fogások.

– Számos pályatársával ellentétben soha nem gondolt arra, hogy tudását idegenben kamatoztassa?

– Minden bizonnyal erős magyarságtudatomnak köszönhetem, hogy soha eszembe se jutott a disszidálás, vagy a külföldre szerződés. Egy magyar milliomos sportrajongó, egykori katonatársam Kaliforniába hívott meg egyszer, 21 napra szólt ugyan a repülőjegyem, de a tizenhatodik napon már elkapott a honvágy. Hiába éltem luxuskörülmények között, a házból kilépve közvetlenül a 26 fokos tengerbe léphettem, könyörögtem vendéglátómnak, intézze el a korábbi hazamenetelemet. Amikor két nap múlva felszállhattam a gépre, nagy kő esett le a szívemről.

A teljes interjú az Erdélyi Napló január 22-én megjelenő 3. lapszámában olvasható.