
Fotó: magyarkurir.hu
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója kapta idén a Magyar Szabadságért díjat. A díjat szombaton a gödöllői Szentháromság-templomban adták át.
2015. június 28., 21:192015. június 28., 21:19
Az elismerést minden év júniusának utolsó szombatján, a szovjet csapatok 1991. június 19-ei Magyarországról történő kivonulására és az ország függetlenségének visszanyerésére emlékező magyar szabadság napján adják át.
Gémesi György polgármester, a Magyar Szabadság Napja Alapítvány elnöke köszöntőjében kiemelte: a díjat mindig olyanok kapták, akik jelentősen hozzájárultak a magyar nemzet felemelkedéséhez, és megőrizték azt a szellemiséget, amit az ország örökségül kapott elődeitől.
Koltay Gábor filmrendező, a kuratórium tagja felidézte: a győztes nagyhatalmak egyetértésével Kelet-Közép-Európa népei részeseivé váltak egy hosszú évtizedekig feldolgozhatatlan társadalmi és emberkísérletnek, aminek nyomában a teljes elszegényedés, a reménytelenség, a belenyugvás következett, az emberhez méltó élet teljes körű feladása azonban roncsoló hatású, s „többek között ezért sem tudunk igazán mit kezdeni azzal a történelmi lehetőséggel, ami 1989-cel számunkra megadatott”.
Böjte Csabát méltatva arra hívta fel a figyelmet, hogy a nehézségek ellenére is sikerrel végzett és sokak által elismert tevékenysége példa. „Egy társadalmi-gazdasági feszültségekkel teli, átmeneti korban érkezik egy mély hitétől vezérelt, bátor ember, aki baráti kezet nyújt honfitársainak. Gondoskodik gyerekeikről, biztosítja a legelemibb létfeltételeket, és ami talán még fontosabb, jó szót, mosolyt, szeretetet nyújt a számkivetett emberpalántáknak. Nagyhatású életművének üzenete, hogy van remény, nincs leküzdhetetlen élethelyzet” – fogalmazott.
Böjte Csaba, akit a jelenlévők felállva, vastapssal köszöntöttek, a díj átvételekor úgy fogalmazott: hiszen abban, hogy a világot a szeretet, a jóság képes szabaddá tenni. Hozzátette: a gyűlöletet, a sötétséget, a butaságot kell legyőzni, mert azok roncsolják a szabadságot.
Böjte Csaba szólt arról is, hogy csak együtt, közösen lehet a Kárpát-medencéből „tündérkertet” építeni, mert külön-külön a nemzetek erre nem képesek, és azt kívánta, hogy mindig legyen meg a párbeszédre való készség. A Magyar Szabadság Napja Alapítvány által 2000-ben alapított díjat elsőként Nemeskürty István író vehette át, 2014-ben Jókai Anna író kapta.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!