
Összefüggést lát az elmúlt nyolc év kelet-európai bevándorlása és a nagy-britanniai fiatalokat sújtó növekvő munkanélküliség között a Migration Watch UK brit agytröszt – tudósít az MTI.
2012. január 09., 13:552012. január 09., 13:55
2012. január 09., 14:192012. január 09., 14:19
Népszerű a külföldi pincérkedés a magyar fiatalok körében
A hétfőn közzétett jelentés rámutatott, hogy 2004 első negyede és 2011 utolsó harmada között több mint 600 ezerrel nőtt a posztszovjet térségben született munkavállalók foglalkoztatása a szigetországban. Ugyanebben az időszakban csaknem megduplázódott, 575 ezerről több mint egymillióra nőtt a munkanélküli brit fiatalok száma.
A szervezet elnöke elmondta, hogy az említett összefüggés vizsgálata nem tekinthető tudományosan megalapozottnak, és az erre irányuló kísérleteket gyakran bírálat érte. Andrew Green mindazonáltal hangsúlyozta: a két statisztikát együtt szemlélve a legelfogulatlanabb emberek is úgy ítélnék meg, hogy kivételes egybeesésről van szó, különösen annak tükrében, hogy a szóban forgó 8 ország emigránsai aránytalanul fiatalok, jól képzettek, készek alacsony munkabérért dolgozni és erős munkamorál hajtja őket. A szervezet vezetője ugyanakkor elismerte, hogy a hatás valódi mértékének megállapításához további kutatásokra van szükség.
A magát függetlenként meghatározó agytröszt felmérésből kiderült az is, hogy a brit munkanélküli fiatalok bizonyos része nappali tagozatos hallgató lehet, akik részidős munkával próbálják tanulmányaikat lehetővé tenni.
A posztszovjet térség nyolc államának – Lengyelország, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Lettország, Litvánia és Észtország – 2004. májusi EU-csatlakozásával lényegesen megnőtt a térségből az Egyesült Királyságba vándorlók száma. A 2007-ben csatlakozott Románia és Bulgária bevándorlói 2014-ig csak munkavállalási engedéllyel dolgozhatnak a szigetországban.
Matt Cavanagh, az Institute for Public Policy Research (IPPR) baloldali brit agytröszt vezetője a felméréssel összefüggésben a BBC-nek azon véleményének adott hangot, miszerint a jelentés csak találgatás, amely ravasz módon kutatásként lett bemutatva. Az IPPR szerint a brit fiatalkorúak munkanélkülisége már a kelet-európaiak beáramlása előtt növekedésnek indult.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!