
Három erdélyi magyar közéleti személyiség munkásságának elismeréseként magyar állami kitüntetéseket adott át Mile Lajos kolozsvári főkonzul pénteken.
2015. június 14., 18:332015. június 14., 18:33
Elsőként Németh Júlia újságíró, néprajzkutató, műkritikus, a Barabás Miklós Céh alelnöke vehette át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét.
A főkonzul által felolvasott indoklás szerint a díjjal a Szabadság napilap volt rovatvezetőjének az erdélyi, azon belül a kolozsvári magyarság körében végzett közösségépítő munkáját, valamint az erdélyi magyar képzőművészet kitartó kutatását és népszerűsítését ismerte el a magyar állam.
Laudációt Kolozsi Tibor Munkácsy-díjas szobrászművész, a Barabás Miklós Céh elnöke mondott, aki kifejtette: ezáltal legalább törleszthet a sok dicséretből, amelyet ő és a kolozsvári képzőművészek kaptak Németh Júliától a különböző tárlatmegnyitók alkalmával. Kolozsi úgy fogalmazott: bölcs döntés volt Németh Júliának adni az állami kitüntetést, hiszen közösségi példakép, és a Barabás Miklós Céh lelke, aki hozzászoktatta a képzőművészeket a pozitív kritikához.
Dr. Ráduly-Zörgő Éva Ilona logopédus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Pszichológia és Neveléstudományok Karának megbízott adjunktusa szintén a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át. Mile Lajos elmondta: az elismerés azért jár, mert kiemelkedő szakemberként nagyban hozzájárult a kolozsvári iskolákban tanuló beszéd- és tanulászavaros gyermekek integrációjához, tanácsaival nagymértékben segítette az erdélyi magyar tanintézetekben dolgozó szakemberek munkáját.
Bitay Levente konzul laudációjában nemcsak a kitüntetett logopédusi munkásságát méltatta, hanem kiemelkedő sportteljesítményére is emlékeztetett. Rámutatott, többszörös román országos bajnok és csúcstartó gerelyhajításban, valamint 1972 és 1980 között három olimpián is részt vett.
Dr. Sipos Gábor, a BBTE Történelem és Filozófia Karának egyetemi docense, az Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltárának levéltárosa, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke szintén magyar állami elismerésben részesült.
Az indoklás szerint azzal érdemelte ki az elismerést, hogy az erdélyi magyar közösség kiemelkedő személyiségeként hozzájárult az erdélyi levéltárak szakszerű megőrzéséhez és az erdélyi magyar könyvtáros-levéltáros utánpótlásképzésben is meghatározó munkát végzett. Pál Judit, a Magyar Történeti Intézet igazgatója laudációjában ismertette Sipos Gábor munkásságát. Az ünnepség a magyar himnusz eléneklésével kezdődött, majd a Szózattal ért véget.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!