
Csoportosan elkövetett szándékos emberölési kísérlet ügyében indult nyomozás annak a romániai roma fiatal bántalmazásának az ügyében, akit múlt héten vertek meg Franciaországban – közölte az ügyben eljáró ügyész, Sylvie Moisson a kedden nyilvánosságra került, múlt héten történt incidens kapcsán.
2014. június 18., 17:072014. június 18., 17:07
Az ügyész barbár cselekedetnek minősítette a történteket, amely bosszúból történt, és nem vezethető vissza két közösség közötti ellentétekre.
Mint arról beszámoltunk, a Párizshoz közeli Pierrefitte-sur-Seine városában pénteken egy tizenkét főből álló csoport az egyik városszéli lakótelep peremén álló, elhagyatott épületből – amelyben mintegy kétszáz romániai roma húzta meg magát – magával vitt egy 16 éves, Darius névre hallgató fiút. A fiatalt egy korábbi betöréssel gyanúsítottak meg, majd bezárták egy pincébe, ahol addig verték, amíg kómába esett. Az áldozatot pénteken este találták meg eszméletlen állapotban egy szupermarket bevásárlókocsijában.
„Barbár cselekedetről van szó, egy adott csoport által elkövetett lincselésről. Az indíték magánjellegű bosszú volt” – jelentette ki Sylvie Moisson ügyész egy kedd esti sajtótájékoztatón.
Az ügyésznő elmondta, a rablás során, amellyel a romániai cigány fiút gyanúsították meg, ékszereket loptak el, de közben valaki megzavarta a tettest, így az elmenekült. Hozzátette: a szemtanú által adott személyleírás hasonlít az áldozatéhoz, ezért verték félholtra.
Az ügyésznő elmondta, az áldozat súlyos fej- és végtagsérüléseket szenvedett, fejsérülései olyan súlyosak, hogy nem lehet tudni, életben marad-e. A tetteseket akár életfogytiglanra is ítélhetik.
Az ügyben megszólalt kedden este Victor Ponta román miniszterelnök is, aki szerint a tetteseket a lehető legkeményebben meg kell büntetni. Elmondta, beszélt francia kollégájával, Manuel Valls-al, aki megerősítette: a francia illetékesek elkötelezettek a tettesek felelősségre vonása mellett.
Titus Corlăţean román külügyminiszter ugyanakkor kedden késő este sérelmezte, hogy a párizsi román nagykövetség a sajtóból értesült a történtekről, nem pedig a francia hatóságoktól. Közölte: a román nagykövet jelezte a francia miniszterelnöki hivatalnak, a belügyminisztériumnak és a külügynek, hogy Bukarest azt várja: a francia hatóságok azonosítsák és vonják felelősségre a tetteseket. Tegnap arról beszélt: Bukarest értékeli a francia vezetők nyilatkozatait, de „konkrét tetteket” vár. Szerinte a kelet-európaiakkal szembeni támadások az utóbbi időszakban fölerősödött idegengyűlölő retorika következményei.
A Romani CRISS nevű roma jogvédő szervezet levélben fordult Francois Hollande francia elnökhöz, azzal vádolva meg, hogy reakciója túl kései, és a francia politikusok nyilatkozatai és magatartása bátorítja a romák elleni erőszakos fellépéseket.
A bukaresti francia nagykövetség emlékeztetett: a francia hatóságok a legmagasabb szinten is határozottan elítélték a történteket. Francois Hollande köztársasági elnök megdöbbenésének adott hangot, minősíthetetlennek és indokolhatatlannak nevezte az incidenst. Manuel Valls miniszterelnök is felszólította a hatóságokat: kerítsék kézre az elkövetőket.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!